Nem módosította alapkamatát a Bank of England
A várakozásoknak megfelelően nem módosította a novemberi 0,25 százalékpontos kamatcsökkentés óta érvényes 4,75 százalékos alapkamatát a Bank of England.
A brit jegybank idei utolsó kamatdöntő üléséről kiadott csütörtöki tájékoztatás szerint a kilenctagú monetáris tanács megosztott volt: hatan kamattartásra szavaztak, három tanácstag újabb 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt. A Bank of England – az euróövezeten kívüli legnagyobb európai gazdaság jegybankja – augusztusban, majd novemberben hajtott végre egyenként negyed százalékpontos kamatcsökkentéseket. Az egyöntetű piaci és elemzői várakozás azt valószínűsítette, hogy a brit jegybank decemberben szünetet tart, és jövőre folytatja az enyhítési ciklust. Ennek az előrejelzésnek az egyik közvetlen előzményeként tovább gyorsult az infláció novemberben: a brit statisztikai hivatal (ONS) e héten ismertetett adatai szerint a fogyasztói árak átlagosan 2,6 százalékkal voltak magasabbak a múlt hónapban, mint egy évvel korábban. A Bank of England inflációs célja 2 százalék. Az éves brit infláció szeptemberben érte el legutóbbi mélypontját 1,7 százalékkal. November ugyanakkor a második olyan hónap volt egymás után, amikor gyorsult az éves brit infláció: októberben 2,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak tizenkét havi összevetésben. A brit infláció a novemberi gyorsulás ellenére is immár mélyen a korábbi hónapok kiugró ütemei alatt jár. Az éves inflációs ütem 2022 szeptembere és 2023 márciusa között minden hónapban meghaladta a tíz százalékot, és 2022 októberében 11,1 százalékon – 41 évi csúcson – tetőzött. A Bank of England a korábbi időszak kiugróan magas inflációjának környezetben 2021 decemberétől – 0,10 százalékos mélységi kamatrekordról indulva – tizennégy kamatemelést hajtott végre. A szigorítási ciklus végére 5,25 százalékig, 16 évi csúcsra emelte irányadó kamatát, majd innen csökkentette augusztusban és novemberben a jelenleg érvényes 4,75 százalékra a kamatszintet. A monetáris tanács a kamattartásról szóló csütörtöki döntés indoklásában is felidézte ugyanakkor, hogy szeptember és november között 1,7 százalékról 2,6 százalékra gyorsult az éves infláció, és a múlt havi ütem valamelyest meghaladta a várakozásokat is. A testület szerint a tizenkét havi inflációs ütem rövid távon várhatóan kissé még tovább emelkedik. A tanács kiemelte, hogy a gazdasági növekedés kilátásai mindeközben gyengülnek: a Bank of England az idei negyedik negyedévre nem vár növekedést a brit gazdaságban. Ezt az előrejelzést alátámasztja, hogy a brit statisztikai hivatal legfrissebb becslése szerint októberben – a negyedik negyedév első hónapjában – havi összevetésben 0,1 százalékkal csökkent a hazai össztermék az ugyanilyen mértékű szeptemberi visszaesés után. Az októberi csökkenés meglepetésként érte az elemzőket és a piaci szereplőket, mivel az előrejelzések 0,1 százalékos növekedést valószínűsítettek arra a hónapra. A Bank of England monetáris tanácsa ugyanakkor leszögezte csütörtöki állásfoglalásában, hogy mindaddig fenn kell tartani a restriktív pénzügypolitikát, ameddig a 2 százalékos inflációs cél elérését terhelő kockázatok jelen vannak.