Euróövezeti infláció: 2,2 százalék
Novemberben a vártnál kevésbé, de emelkedett az előző havihoz képest az infláció az euróövezetben és az Európai Unióban egyaránt az EU statisztikai hivatal, az Eurostat szerdai jelentése szerint.
Az euróövezet éves inflációs rátája novemberben 2,2 százalékra emelkedett az októberi 2,0 százalékról, szemben a várt 2,3 százalékkal. Egy évvel korábban, 2023 novemberében az infláció 2,4 százalék volt. Az Európai Unió éves inflációja novemberben 2,5 százalék volt, szemben az októberi 2,3 százalékkal. Egy évvel korábban a ráta 3,1 százalék volt. Az infláció év végi emelkedése nagyrészt a bázishatásnak tulajdonítható az energiaárak tavalyi erőteljes csökkenését követően. Az energiaárak jóval kisebb ütemben csökkentek, 2,0 százalék az októberi 4,6 százalékkal szemben. Az előző hónaphoz képest a fogyasztói árindex 0,3 százalékkal csökkent, ami megegyezik az előzetes becslésben szereplő adatokkal.
Az euróövezetben az éves maginfláció, amely nem tartalmazza az energia, az élelmiszerek, az alkohol és a dohányáruk árát, novemberben 2,7 százalékos volt, ami az elmúlt öt hónap legalacsonyabb értéke, és harmadik hónapja nem változott. Havi szinten a maginfláció novemberben az előzetes becsléssel összhangban 0,6 százalékkal csökkentek, az előző havi 0,2 százalékos emelkedést követően. Novemberben az euróövezet éves inflációs rátájához a legnagyobb mértékben a szolgáltatások járultak hozzá, 1,74 százalékponttal. Az élelmiszerek, alkohol és dohányáruk pedig 0,53 százalékponttal, a nem energetikai ipari termékek 0,17 százalékponttal. Az energiaárak 0,19 százalékponttal csökkentették a novemberi éves inflációs rátát – ismertette a távirati iroda.
A legalacsonyabb éves infláció Írországban (0,5 százalék), Litvániában és Luxemburgban (mindkettő 1,1 százalék) regisztrálták, a legmagasabb éves inflációt pedig Romániában, 5,4 százalékot, Belgiumban 4,8 százalékot és Horvátországban 4,0 százalékot. Az előző havinál, az októberinél az EU négy tagállamában regisztráltak alacsonyabb, háromban változatlan, húszban pedig magasabb éves inflációt. https://ec.europa.eu/eurostat/web/products-euro-indicators/w/2-18122024-ap