,,Remek” – Tízből hét vonat közlekedett pontosan novemberben!
Novemberben tíz vonatból valamivel több, mint hét vonat közlekedett pontosan, ami elmarad az októberi eredményektől. Közölte a weboldalán vasárnap közzétett havi riportjában a MÁV.
Azt írták, a novemberi havazás a kötöttpályás közlekedési rendszer olyan meghatározó pontjain okozott havária helyzeteket, amik az ország szinte teljes vasúti közlekedésére kiterjedtek. Hozzátették, az olyan esetek, mint a szolnoki és kelenföldi váltófűtés meghibásodás, a számos, köztük jelentős vonalakon a felsővezetékre történt fakidőlések miatti zárlatok, valamint a Kelenföldi pályaudvar térségében bekövetkezett nagy kiterjedésű, így Nyugat-Magyarország teljes közlekedését érintő felsővezeték-szakadás és a Déli pályaudvarnál történt „tiltó jelző meghaladás” olyan mértékben növelték meg az eljutási időket, hogy a novemberi adat végül kedvezőtlenebb lett az októberinél.
Közölték, a havazás okozta műszaki problémák mellett a kárelhárítás időigénye és a mentesítő járatok megszervezésével, átvezénylésével kapcsolatos kihívások játszottak főszerepet abban, hogy novemberben megnövekedett a jelentős, hatvan perc feletti késések száma. Az októberi, már javulást mutató adatokhoz képest a több mint 93 ezer közlekedő vonatból 445 járat 60-120 perc között késett, 80 vonat késése pedig meghaladta a két órát novemberben. Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója közösségi oldalán az enyhe romlást mutató adatok kapcsán azt írta, a magyar vasútvonalak olyannyira szoros kölcsönhatásban vannak egymással, hogy ha csupán három-négy érzékeny ponton egyszerre, egymással párhuzamosan történik valamilyen természeti vagy műszaki havária helyzet, akkor az már az egész ország vasúti közlekedését negatívan befolyásolja. Aláhúzta, akár egyetlen nap is képes egy teljes hónap menetrendszerűségi adatait lerontani. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy a legérzékenyebb hálózati pontok megerősítése, illetve a rendkívüli helyzetek mostaninál hatékonyabb, összehangoltabb kezelése rövid időn belül ellenállóbbá, üzembiztosabbá teheti a magyarországi vasúti közlekedést – közölte.
A vezérigazgató bejegyzésében rámutatott, ennek érdekében végzik el az öt pontos akcióterv pályafelújítási beavatkozásait, amik a legérzékenyebb pontokon erősítik meg a magyar vasutat. Hozzátette, a januárban induló Országos Haváriaközpont pedig nemcsak az utasok pontosabb tájékoztatásában jelent majd érdemi segítséget, hanem a minél gyorsabb tovább utaztatásában is. A társaság a vasúti adatok után december közepéig az autóbuszos közlekedésre és a HÉV-re vonatkozó adatokat is közölni fogja. Jövő év januárjától pedig egyetlen, integrált havi közlekedési riportban számolnak majd be az előző időszak adatairól „menetrend szerint” minden hónap 16-án. Közölték, a MÁV-csoport új, havi riportjára háromszor több látogató volt kíváncsi, mint a korábbi, hasonló adatközlésekre.
Képek forrása: Shutterstock