2024 december 22

Van gáz a románoknál is

Meghaladja a 101 százalékot a romániai gáztározók telítettsége – jelentette be Sebastian Burduja energiaügyi miniszter.

„Fel vagyunk készülve a 2024/2025-ös télre, sőt, jobban állunk, mint tavaly ilyenkor. Túltelítettségben vagyunk, több mint 101 százalékon állunk, ami nagyobb az európai átlagnál” – idézi a tárcavezetőt az economica.net. A romániai gáztározók valós tárolási kapacitása kevéssel meghaladja a hivatalosan megadott értéket. Románia elméleti gáztárolási kapacitása 3,2 milliárd köbméter, gyakorlatilag azonban kevéssel meghaladja a 3,3 milliárd köbmétert – írta a közelmúltban egy Facebook-bejegyzésben Virgil Popescu, korábbi energiaügyi miniszter.

Sebastian Burduja azt is bejelentette, hogy növeli a kitermelést a legnagyobb romániai gázipari vállalat, a többségi állami tulajdonban levő Romgaz. A cég a kelet-romániai Buzau megyében található caragelei gázmezőn helyezett üzembe egy új szondát, amelyet rövidesen még egy követ majd. Mostanáig a Romgaz egy szondával termelt a caragelei földgázmezőn. A caragelei a legnagyobb ismert szárazföldi gázmező Romániában, tartalékait a szakemberek 30 milliárd köbméterre becsülik. Az év első kilenc hónapjában a Romgaz 3,67 milliárd köbméter földgázt hozott felszínre, 4,4 százalékkal többet, mint 2023 azonos időszakában.

Képek forrása: Shutterstock