2024 október 23

Műholdfotók, árulkodnak – Észak-koreai csapatok várnak ukrajnai bevetésre?

Állítólag észak-koreai csapatok tartózkodnak Oroszországban, hogy beavatkozzanak az Ukrajna elleni agressziós háborúba.

„Bizonyítékok vannak arra, hogy észak-koreai csapatok tartózkodnak Oroszországban” – nyilatkozta Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter újságíróknak Rómában . ,,Tulajdonképpen mit csinálnak ott? Ezt még látnnunk kell. „Ha Oroszország nevében részt kívánnak venni ebben a háborúban, az nagyon-nagyon komoly probléma” – folytatta Austin: „Ez nem csak Európában lesz hatással. Ez hatással lesz az indo-csendes-óceáni térség dolgaira is.”

Kicsit később a NATO is arról számolt be, hogy bizonyítékai vannak arra vonatkozóan, hogy Észak-Korea saját katonákat küldött Oroszországba. A szövetségesek megerősítették az észak-koreai csapatok állomásoztatását – mondta Farah Dakhlallah, a NATO szóvivője.

New York Times értesülése a háborúról

A New York Times  értesülései szerint amerikai hírszerzési tisztviselők arra készülnek, hogy információkat adjanak ki az oroszországi észak-koreai csapatokról. Ezek állítólag olyan műholdfotókat is tartalmaznak, amelyeken csapathajók láthatók Észak-Koreából tartanak a kelet-oroszországi Vlagyivosztokba ismertette hírügynökségi forrásokra hivatkozva a speiegel.de internetes hírortál.

A dél-koreai hírszerzés szerint körülbelül 1.500 katona tartózkodik Oroszországban. Orosz hajókon szállították őket Vlagyivosztokba, ahol feltehetően az ukrán háborúban való bevetésre készülnek. Észak-Korea állítólag összesen mintegy 12.000 katonát küld, beleértve a különleges egységeket is.

Aggódik a NATO is a háború miatt

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is hasonló kijelentéseket tett. „A titkosszolgálatoktól tudjuk, hogy 10 ezer észak-koreai katonát képeznek ki az ellenünk való harcra” – mondta az EU állam- és kormányfőivel folytatott brüsszeli megbeszélése után.

A berlini külügyminisztérium a hírek miatt bekérette az észak-koreai ügyvivőt . „Ha igazak az ukrajnai észak-koreai katonákról szóló hírek, és Észak-Korea csapatokkal támogatja az orosz agressziós háborút Ukrajnában, az súlyos és a nemzetközi jog megsértése lenne” – áll a külügyminisztérium Twitter-üzenetében.

A NATO nemrég aggodalmának adott hangot. „Ha Észak-Korea csapatokat küld Oroszországgal harcolni Ukrajnába, az jelentős eszkalációt jelentene” – nyilatkozta Mark Rutte NATO-főtitkár, miután beszélgetést folytatott Yoon Suk-yeol dél-koreai elnökkel.

Építőipari és mérnöki csapatok

Korábban egyre több bizonyíték érkezett az észak-koreai csapatok bevetésérről Ukrajna megszállt területein. Az ukrán katonai hírszerzés korlátozott katonai kontingens érkezéséről számolt be Észak-Koreából. Ezekben állítólag építőipari és mérnöki csapatok, úgynevezett mérnökcsapatok voltak. A dél-koreai TV Chosun tévéállomás   júniusban számolt be ilyen tervekről.

Az agressziós háború kezdete óta Vlagyimir Putyin orosz elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor egyre szorosabban működik együtt. Kim nagyszabású fegyverszállításokkal támogatja az Ukrajna elleni orosz háborút. 2023 nyara óta tömegesen küldenek tüzérségi lövedékeket. Észak-Korea szállítja az Oroszország által használt gránátok felét, évente mintegy hárommilliót – írta nemrég a The Times  brit lap. Kim Dzsong Un fegyverszállításaiért cserébe valószínűleg élelmiszert, üzemanyagot és esetleg modern haditechnikát kap Oroszországtól.