2024 december 21

Nőtt a SZÉP-kártya népszerűsége

A 2024-es év eddigi eredményei is megerősítik, hogy a SZÉP-kártya kiemelt szerepet játszik a magyar családok pénzügyi eszköztárában, támogatva gondtalan pihenésüket, miközben a hazai turisztikai és vendéglátóipart is erősíti a kereslet növekedésén és a fogyasztás bővülésén keresztül – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel.

Ismertették, hogy az év első nyolc hónapjában a SZÉP-kártya feltöltések összértéke meghaladta a 294 milliárd forintot, ami 12,6 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A nyár folyamán közel 100 milliárd forintot ért el a feltöltések összértéke, a költések összege meghaladta a 133 milliárd forintot. Hangsúlyozták, 2024 nyarán közel 100 milliárd forintra nőtt a SZÉP-kártya feltöltések összértéke, mely 15 százalékkal haladta meg az előző évi értéket.

Júniusban a feltöltések összege meghaladta a 35 milliárd forintot, ami az előző év ugyanezen időszakát 11,8 százalékkal múlta felül. Júliusban a feltöltések összesített értéke 15,6 százalékkal, közel 33 milliárd forintra emelkedett a tavalyi év azonos időszakához képest. Augusztusban megközelítette a 31 milliárd forintot, ami 2023 hasonló időszakát 18,2 százalékkal múlta felül.

Kiemelték, a kártya népszerűsége nem csupán a feltöltések mértékében, hanem a felhasználás terén is kiemelkedő. 2024 nyarán több mint 133,3 milliárd forintot használtak fel a SZÉP-kártya tulajdonosok, 8,5 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában. 2024 júniusában összesen 38,8 milliárd forintot, tavalyhoz képest 8,6 százalékkal többet használtak fel a kártyatulajdonosok. Míg júliusban 47,9 milliárd forintot használtak fel, 11,9 százalékkal többet, mint 2023 júliusában. A nyár utolsó hónapjában a SZÉP-kártya költések összértéke megközelítette a 46,6 milliárd forintot. Ez 5,1 százalékkal haladta meg a tavalyi év azonos időszakának értékét. 2024 augusztus végén a SZÉP-kártyákon összesen 96,5 milliárd forint állt rendelkezésre, míg tavaly augusztus végén 77,7 milliárd forint volt elérhető. Azaz a SZÉP-kártya az év utolsó hónapjaiban is jelentősen támogathatja a turisztikai kereslet további élénkülését, a magyar családok nyugodt pihenését. Közölte az NGM.

A tárca kiemelte, hogy a turizmus idén is rekordszinten teljesít, soha ennyien nem nyaraltak Magyarországon, mint ebben az évben. Az idei év első nyolc hónapjában a hazai szálláshelyek 31,5 millió vendégéjszakát regisztráltak. Ez 5,5 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest, míg a vendégek száma 10,7 százalékkal haladta meg a 2023 január-augusztusban mértet – ismertették. Ezt a 2023 szeptember óta folyamatosan növekvő reálbérek és a lakosság óvatossági motívumának fokozatos enyhülése teszi lehetővé. Mutat rá közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.