2024 december 21

BörzeZárás 2024 október 3. – Maradt a lejtmenet a tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 409,91 pontos, 0,56 százalékos csökkenéssel 72 649,80 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 7,1 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője a borús tőzsdei hangulattal magyarázta a visszaesést, amely nem kímélte egyik vezető részvényt sem. Muhi Gergely szerint most főképp a közel-keleti konfliktus aggasztja a befektetőket, emiatt elfordulnak a tőzsdéktől és kevésbé kockázatos lehetőségeket keresnek – ismertette a távirati iroda.

A Mol árfolyama 22 forinttal, 0,83 százalékkal 2616 forintra csökkent 1,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 115 forinttal, 0,62 százalékkal 18 350 forintra esett, forgalmuk 4,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,19 százalékkal 1036 forintra gyengült, forgalma 330,1 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,46 százalékkal 10 770 forintra csökkent, a részvények forgalma 952,3 millió forintot ért el.

A BUMIX 6637,87 ponton zárt csütörtökön, ez 27,25 pontos, 0,41 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.