2024 december 22

Árvíz – Sorban kikapcsoják az áramot a veszélyeztetett helyeken

Több mint 150, a Duna áradása miatt veszélyeztetett helyen kapcsolta ki biztonsági okokból az áramot. Csütörtök reggelig az E.ON Hungária Csoport, az óvintézkedéseket az ügyfelek élet- és vagyonbiztonságának megóvása indokolja.

Az E.ON azt közölte csütörtökön atávirati irodával, hogy a Dunántúl, Pest vármegye és Budapest áramhálózatának üzemeltetéséért felelős vállalatcsoport szakembereinek az árvíz által veszélyeztetett települések szinte mindegyikén be kellett avatkoznia. A többi között Kisorosziban, Nagymaroson, Szentendrén, Budakalászon és Budapest több kerületében is. Az energiacég folyamatosan kapcsolatban áll az árvízi védekezést irányító hatóságokkal és a helyi önkormányzatokkal. Velük együttműködve vesznek részt a krízishelyzet kezelésében – olvasható.

Kiemelték, az érintett területeken az E.ON egészen addig biztosítja az áramellátást, ameddig az biztonságosan megtehető. Veszélyhelyzet esetén azonban azonnal kikapcsolják a szolgáltatást. Az E.ON az ár levonulásának ütemét is folyamatosan figyeli majd, a krízishelyzet megszűnését követően pedig a lehető leghamarabb újraindítja az áramellátást az érintett területeken.