2024 október 03

Mi számít megfelelő viseletnek a ballagásra a szülőknek?

A több mint 150 éves múlttal rendelkező ballagási ünnepség rendkívül fontos szerepet tölt be egy diák életében, mivel szimbolikusan is lezár egy szakaszt, és átvezet egy másikba. Ezért is elengedhetetlen, hogy Ön megfelelő öltözetben jelenjen meg, ezzel megtisztelve a ballagó diákot.

Milyen színű és anyagú lehet a szülők ballagási ruhája?

Nos, hiába hivatalos rendezvény, a ballagási ünnepnek nincsen konkrétan meghatározott dress code-ja, tehát nem szükséges frakkban vagy szmokingban megjelenni, sőt kifejezetten túlzásnak számít, de azért van néhány íratlan szabály, amit nem árt betartani.

Ilyen például az, hogy a visszafogottságra kell törekedni. A harsány színek tehát nem jöhetnek szóba, hanem olyan árnyalatokban kell gondolkodni, mint a fekete vagy a fehér, de jó lehet még a sötétkék, a khaki, a bézs vagy a szürke ruházat is.

Egyébként a stílust illetően az úgynevezett semi-formal megjelenés javasolt, vagyis az öltöny, a nyakkendő, a zakó és a szövetnadrág, amelyek mindegyikét beszerezheti a ballagási öltönnyel együtt a lordfashion.hu-tól kedvező áron. Azt azért meg kell jegyeznünk, hogy manapság már egyre elfogadhatóbbá válik a business casual stílus is.

Mi a helyzet a kiegészítőket illetően?

Bár a férfiak kiegészítőiből is millióféle létezik, de akadnak olyan elemek közöttük, amelyeket nem szabad elhanyagolni. Az egyik ilyen például a nyakkendő is, amelyből érdemes a hagyományosabb darabokat választani. Persze az egyszerűbb mintás változatot is felveheti, de azért érdemes kerülni a rikító színeket. 

Aztán ott van még a karóra is, amelynek az esetében már a merészebb, figyelemfelhívóbb darabokat is nyugodtan bevetheti. Arra azonban érdemes figyelnie, hogy ne egy sportos, hanem inkább egy bőr- vagy fémszíjjal ellátott, elegánsabb darabot válasszon.

De nem feledkezhetünk meg a kalapról és napszemüvegről sem, amely megvédi Önt az ünnepség ideje alatt a tűző napsütéstől. Az utóbbi esetében szintén kerülni kell a sportos vonalat, és fontos, hogy csak kint viselje!

Nyugodtan nyúlhat az ékszerekhez is

Az ékszerek kiválóan alkalmasak arra, hogy megbolondítsák kicsit a szettjét. Azt viszont soha ne feledje, a kevesebb néha több! Tehát háromnál több ékszert sose viseljen egyszerre, és igen, ebbe már a karóra is beletartozik! 

Extra tanács befejezésképpen

Abban az esetben, ha a ballagás után kevésbé formális közegben folytatják majd az ünneplést, akkor mindenképpen érdemes egy kellemesebb nyári öltözetet is magával vinnie a kocsiban, amibe majd át tud öltözni.

Reméljük, hogy a fentebb leírtak hasznosnak bizonyulnak majd az Ön számára, és sikerül megtalálni a tökéletes öltözetet a közelgő ballagásra. Amennyiben mégis tanácstalan lenne, akkor keresse nyugodtan a fentebb említett webáruház szakértő munkatársait, akik szívesen segítenek majd!