2024 december 21

Kínában foyamatosan zuhan az infláció

14 éve a legnagyobb mértékben, 0,8 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak januárban éves szinten. Ezt közölte az ázsiai ország statisztikai hivatala. Elemzők szerényebb, 0,5 százalékos csökkenéssel számoltak a decemberi 0,3 százalékos csökkenés után.

Kínában zsinórban negyedik hónapja volt defláció januárban, ez a leghosszabb ilyen időszak 2009 októbere óta. Januárban ugyanakkor már második hónapja nőtt a havi szintű fogyasztói árindex, 0,3 százalékkal, a decemberi 0,1 százalékos emelkedést követően. A statisztikai hivatal számításai szerint januárban sorozatban hetedik hónapja csökkentek az élelmiszerárak Kínában. Éves viszonylatban rekordmértékben, 5,9 százalékkal, a decemberi 3,7 százalék után. Az élelmiszer- és energiaárak nélküli maginfláció tavaly június óta legkisebb ütemű, 0,4 százalék volt januárban. Éves összevetésben a decemberi 0,6 százalék után. Ugyancsak csütörtökön közölte a statisztikai hivatal, hogy januárban 2,5 százalékkal csökkentek a termelői árak éves összevetésben a decemberi 2,7 százalékos esést követően. A januári volt zsinórban a 16. hónap, amikor csökkentek a termelői árak. A termelői árak havi szinten 0,2 százalékkal csökkentek januárban. Kínában tavaly átlagosan 0,2 százalékkal nőttek a fogyasztói árak és 3 százalékkal csökkentek a termelői árak – közölte a távrati iroda.