2024 október 01

Kínában csökkentek a fogyasztói árak éves szinten júliusban

A kínai fogyasztói árak éves szinten 0,3 százalékkal estek júliusban, ami 2021 februárja óta az első csökkenés – derült ki a kínai statisztikai hivatal szerdai közléséből.

Az elemzői várakozások átlagában 0,4 százalékos éves szintű csökkenés szerepelt. Egy hónappal korábban, júniusban stagnáltak a fogyasztói árak éves összehasonlításban Kínában. A kínai statisztikai hivatal közlése szerint a fogyasztói árindex csökkenése csak átmeneti lesz, az előrejelzések szerint az infláció fokozatosan emelkedik, ahogy a tavalyi magas árak miatti bázishatás enyhül. A koronavírus-járvány visszahúzódása után élénkülni kezdett a kínai gazdaság, de a bővülés lelassult az idei első negyedévben, mérséklődött az ipari termelés és gyengült a fogyasztói bizalom is.

A volatilis élelmiszer- és energiaárak nélkül számított éves maginfláció júliusban 0,8 százalék, idén január óta a legmagasabb volt a júniusi 0,4 százalék után. Havi szinten a kínai fogyasztói árak 6 hónapja először emelkedtek, a júliusi növekedés mértéke 0,2 százalék volt, szemben a 0,1 százalékos csökkenést váró elemzői előrejelzésekkel. Júniusban 0,2 százalékos havi szintű csökkenést jegyeztek fel. Az átlagos fogyasztói árindex januártól júliusig számítva 0,5 százalékkal nőtt éves összevetésben.