2024 december 22

BörzeZárás 2023. augusztus 3. – Felülteljesítő volt a BÉT

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 301,08 pontos, 0,56 százalékos emelkedéssel, 53 999,23 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 9,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Árokszállási Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy kezdetben esett a tőzsde, viszont nap végére megérkeztek a vevők. Ugyanakkor meglepetést okozott a piac teljesítménye, Budapest felülteljesítő a nemzetközi kedvezőtlen hangulat ellenére. Különösebb hírt nem tettek közzé – jegyezte meg.

A vezető részvények között az OTP emelkedett a legjobban, a fontosnak számító 13 ezer forintos szint felett zárt. A Magyar Telekom is közel 1 százalékot emelkedett. Csak a Mol csökkent, az elemző szerint azért, mert a cégtől gyenge eredményeket várnak a hajnali gyorsjelentésben. A Richter is hajnalban teszi közzé a legfrissebb eredményeit, viszont ez kedvezően hatott a részvényekre – mondta. A Mol 24 forinttal, 0,86 százalékkal 2780 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 205 forinttal, 1,59 százalékkal 13 130 forintra erősödött, forgalmuk 6,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3,0 forinttal, 0,71 százalékkal 427 forintra nőtt, forgalma 75,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,39 százalékkal 8930 forintra emelkedett, a részvények forgalma 932,1 millió forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4013,33 ponton zárt csütörtökön, ez 34,38 pontos, 0,86 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.