2024 október 02

Háború felé sodródik Amerika – megint Kínát provokálták?

Blinken látogatása alatt az Egyesült államok és Kína megállapodtak, hogy kapcsolatuk stabilizálásán fognak dolgozni a háború elkerülése érdekében. A két nagyhatalom közötti konfliktus katasztrofális következményekkel járna. Egyelőre nem értek el nagyobb áttörést, és a helyzetet nem segítette, hogy az Egyesült Államok a héten beküldött egy hadihajót a Tajvani-szorosba. Az amerikai haditengerészet szerint csak egy „rutinszerű” átkelést hajtottak végre. Kína számára a szoros nagyon érzékeny téma, ezért gyakori feszültség forrása is. Hasonló manőverek okoztak már elégedetlenséget, hiszen az Egyesült Államok hadihajói az elmúlt években rendszerese hajtottak végre hasonló küldetéseket, kiváltva ezzel Kína rosszallását.

A keddi küldetésről csütörtökig sem Kína, sem Tajvan nem beszélt. Kína parti őrsége csütörtökön válaszolt. Gan Yu, a kínai parti őrség szóvivője bejelentette, hogy június 21-én az amerikai parti őrség Stratton hajója áthaladt a Tajvani-szoroson, és azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy csak azért is nagy dobra veri az ügyet, hiszen nyilvánosan is bejelentette a küldetést. Nem rég volt egy másik eset is, amikor kínai hadihajó megzavarta az amerikai és kanadai hadihajók közös hadgyakorlatát a Tajvani-szorosban. Egy kínai katonai szóvivő később azzal vádolta Washingtont, hogy szándékosan borzolja a kedélyeket a Tajvani-szorosban hatalmas kockázatot vállalva ezzel.

A háború szele sem aggasztja a nagyhatalmakat

Idén sincs hiány az Egyesült Államok és Kína közötti konfrontációkban. Nem sokkal Blinken látogatása után Joe Biden egyik beszédében, ahol az állítólagos kínai kémballonról beszélt, diktátornak nevezte Hszi Csin-ping kínai elnököt. A kínai külügyminisztérium szóvivője ezt nyílt politikai provokációnak nevezte. A napokban beszámoltunk róla, hogy Kína gazdaságának lassulása újabb okot adhat a háborúra. Egy háborúval ugyanis Hszi Csin-ping megpróbálhatja elterelni a figyelmet a rosszul teljesítő gazdaságról. Az egyik legnehezebb kérdés azonban továbbra is Tajvan sorsa.

Forrás: edition.cnn.com; npr.org; portfolio.hu

Címlapkép: Shutterstock