2024 október 02

Ezért állítja le Hollandia a groningeni gázmezőt

Hollandia októbertől leállítja az ország északikeleti területén fekvő groningeni gázmezők termelését, a mezők még egy évig működőképesek maradnak vészhelyzet esetére. De azt követően megkezdik az infrastruktúra lebontását. Ezt jelentette be Hans Viljbrief, a kitermelő ipari ágazatokért felelős miniszter.

60 év után áll le a termelés

A groningeni gázmezőkön 60 év után áll le a termelés. Az évtizedek alatt több száz milliárd eurónak megfelelő bevételt hozott az államkasszába. A holland kormány már 2018-ban azt a döntést hozta, hogy fokozatosan fel kell számolni a kitermelést a gázmezőkön. Akörnyéken egyre gyakoribbakká váltak a földrengések. 1986 óta több mint 1600, legalább 3,6-es erősségű rengés rázta meg a tartományt. Mintegy 85 ezer épület rongálódott meg, és az otthonok csupán 30 százalékát sikerült újra biztonságossá tenni. A gázkitermelő régióból származó teljes bevételből 360 milliárd euró az államkasszába folyt be, míg 66 milliárd eurót a Shell és az ExxonMobil, a holland gáz elosztására 1963-ban létrehozott NAM társaság közös tulajdonosai között osztottak fel.

A holland parlament egyik különbizottsága jelentésében megállapította, hogy az állam és az olajvállalatok kizárólag a profitszerzésre koncentráltak és évtizedeken keresztül figyelmen kívül hagyták a groningeni lakosok biztonságát.

22 milliárd euró kártérítés

A kormány áprilisban 22 milliárd euró kártérítést ajánlott fel a károsult térség számára. A kormány azt is bejelentette, hogy jövőre 1 milliárd, és az azt követő években pedig további 3,9 milliárd euróval növeli a megújuló energiaforrásokból előállított hidrogén, az úgynevezett zöld hidrogén előállításának támogatását. Hollandia célja, hogy 2030-ra legalább 4 gigawattnyi energiatermeléshez elegendő zöld hidrogén előállítására alkalmas kapacitással rendelkezzen, 2032-re pedig ezt meg is duplázza.