2024 december 21

Megugrott KÉSZ Csoport szerződésállománya

A KÉSZ Csoport építőipari projektjeinek szerződött állománya 2023 márciusában csaknem 50 százalékkal nőtt éves szinten. Mindez többnyire a nagy volumenű ipari beruházásoknak köszönhető – közölte az építőipari szolgáltató.

Ezáltal a társaság, amelynek tevékenysége kiterjed a tervezéstől a kivitelezésen át az üzemeltetésig, a piaci trendekkel szemben tudott növekedést mutatni. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint ugyanis az építőipari vállalkozások március végi szerződésállományának volumene 27,9 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál – írták a közleményben.

A KÉSZ Csoport úgy értékelte, hogy most az építőipar számára kihívást jelent a bizonytalan gazdasági környezet, a beruházási hitelek magas kamata miatt dráguló finanszírozás, a drága alapanyagok és az iparágban régóta fennálló szakképzett munkaerő hiánya. Ezért az eddiginél is fontosabb kérdés lett a beruházások kiszámíthatóságának biztosítása és a költségek féken tartása, valamint az energiatakarékossági szempontok, így a fenntartható, hatékony és költségkímélő módszereké és a digitalizációé a főszerep – ismertette a távirati iroda.

Emellett a KÉSZ Csoport nagy energiát fektet a szakképzésbe, támogatva ezzel nem csak a cégcsoportot, hanem az egész iparágat. A KÉSZ Csoportnál az értékesítés nettó árbevétele tavaly 22 százalékkal, 203,7 milliárd forintra nőtt a 2021-es 166,6 milliárd forintról. A korrigált adózott eredmény 5,96 milliárd forint volt 2022-ben, míg az előző évben közel 8,69 milliárd forintot tett ki. A vállalat saját tőkéje 32 százalékkal 52 milliárd forintra gyarapodott 2022 végére.