2024 október 04

Sokan dolgoznak a Spanyoloknál

Spanyolországban a kedvező márciusi eredmény után áprilisban is csökkent a munkanélküliek száma, mintegy 2,6 százalékkal, 74 ezerrel az előző hónaphoz viszonyítva – közölte a spanyol munkaügyi minisztérium csütörtökön.

A munkaügyi központok nyilvántartása alapján készülő jelentés szerint az ország összes tartományában, és minden szektorban kevesebb lett az állástalan. A munkanélküliek száma az év negyedik hónapjában 2,7 millió volt, ami 2008 áprilisa óta a legalacsonyabb eredménynek számít – derült ki a tájékoztatásból. Éves összehasonlításban 234 ezerrel lett kevesebb munkanélküli.

A szaktárca felhívta a figyelmet arra, hogy a munkanélküliség mérséklése szempontjából az április általában kedvező a húsvéti nagyhét és az ahhoz kapcsoló szabadságok, utazások miatt, továbbá ez az időszak számít a turisztikai szezon kezdetének is. A dél-európai országban 2022-ben 12,9 százalékos volt a munkanélküliségi ráta, a spanyol kormány erre az évre 12,2 százalékkal tervez – közötle a távirati iroda.