2024 október 04

A veszteség ellenére osztalékot fizet a Petrol

A Petrol szlovén olajipari vállalat igazgatósága és felügyelőbizottsága javaslatot tett részvényenként bruttó 70 eurócent osztalék kifizetésére, annak ellenére, hogy a cég 2022-ben veszteséget könyvelt el – írta a Delo című szlovén napilap pénteken.

A Petrol tavaly novemberben felosztotta részvényeit, melynek során 1 részvény helyébe 20 darab új részvény lépett. Figyelembe véve az előzményeket, az idei osztalék körülbelül a fele lesz a tavalyinak – fogalmazott a lap. A vállalat által márciusban közzétett, és a pénteki jelentésben megerősített auditált adatok szerint a Petrol csoport tavaly 2,7 millió eurós nettó veszteséget könyvelt el rekordmagas, 9,5 milliárd eurós árbevétel mellett. Az eladásból származó bevételek 91 százalékkal nőttek 2021-hez képest, amikor a Petrol 124,5 millió eurós nettó nyereséget ért el. Az olajvállalat közleménye szerint a 2022-es eredményt az üzemanyagokra vonatkozó árkorlátozások befolyásolták: Szlovéniában 106,9 millió euró, Horvátországban pedig 55,9 millió euró kár érte a vállalatot.

A Petrol korábban már javaslatot nyújtott be a szlovén és a horvát államügyészségnek a vita peren kívüli rendezésére. A szlovén államügyészség elutasította az indítványt, Horvátország pedig még nem hozott döntést az ügyben. „A Petrol igazgatósága továbbra is arra törekszik, hogy a kár megtérüljön, és ezáltal megóvja a vállalat vagyonát” – olvasható a Petrol pénteki sajtóközleményében. A részvényesi közgyűlést várhatóan május közepén hívják össze. Az állam közvetlen és közvetett módon a vállalat részvényeinek 32,2 százalékát birtokolja. A csoport az idei évre 10,2 milliárd euró árbevételt, 675 millió euró korrigált bruttó nyereséget és 250,4 millió euró EBITDA-t tervez. Beruházásokra 75 millió eurót különített el – közölte a távirati iroda.