2024 október 05

Erősödik a kínai szolgáltatóipar

A várt mérséklődés helyett gyorsult márciusban a kínai szolgáltatóipar teljesítményének növekedési üteme a Caixin beszerzésimenedzser-index (BMI) alakulása alapján.

A szolgáltatóipari BMI értéke márciusra 57,8 pontra, 28 havi csúcsra, 2020 novembere óta a legmagasabbra szökött fel az előző havi 55,0 pontról a várt szerény csökkenés, 54,8 pont helyett. A BMI 50 pont feletti értéke a vizsgált gazdasági ágazat teljesítményének a növekedését, 50 pont alatti értéke pedig a csökkenését jelzi. A kínai feldolgozóipari index eddigi legalacsonyabb értéke a 2020 februári 26,5 pont volt. Az idén az index az év eleje óta 50 pont felett tartózkodik. Decemberben 48,0 ponton állt. Az index márciusi lendületes emelkedése elsősorban az új megrendelések és a foglalkoztatás növekedésének tulajdonítható a járványvédelmi zárlatintézkedések közelmúltbeli feloldásának köszönhetően. Az index összetevői közül az új megrendelések 28 hónapja a legnagyobb növekedést mutatták, ezen belül pedig az exportmegrendelések az index kalkulációjának 2014-es kezdete óta elért legnagyobb mértékű bővülését.

A foglalkoztatási részmutató is 2020 novembere óta a legmagasabb értéket érte el. Az inputköltség-infláció hét havi csúcsra emelkedett a magasabb bérköltségek és nyersanyagárak miatt. A szolgáltatások áremelkedése viszont ettől elmaradt, mert a cégek nem voltak képesek inputköltségeiket teljes mértékben áthárítani az ügyfeleikre. A feldolgozóipari és szolgáltatóipari adatok összesítésével képzett kompozit BMI márciusra vonatkozóan 54,5 pontra, tavaly június óta a legmagasabbra emelkedett az előző havi 54,2 pontról – közölte a távirati iroda. https://www.pmi.spglobal.com/Public/Home/PressRelease/bc47578ce5d143d588736b9768a3b727