A vártnál sokkal alacsonyabb lett az infláció az eurózónában!
Nőtt az idegenforgalmi bevétel Csehországban
Mintegy 51 milliárd koronával (841 milliárd forint) 118 milliárd koronára (1947 milliárd forint) emelkedtek tavaly Csehország idegenforgalmi bevételei. A koronavírus-járvány előtti utolsó év, 2019 bevételeit, amelyek 167 milliárd koronát tettek ki, azonban még nem sikerült meghaladni – közölte a Czech Tourism állami ügynökség pénteken Prágában.
Csehország tavalyi idegenforgalmi kiadásai 46 milliárd koronával 116 milliárd koronára emelkedtek 2021-hez képest. A 2019-es kiadások összege 135 milliárd korona volt. Tavaly a legtöbbet, 42 milliárd koronát, az ukrán vendégek költötték el Csehországban, a második helyen a németek voltak 18 milliárd koronával, míg a harmadikon a lengyelek 12 milliárddal. Az ügynökség értékelése szerint az ukránok tavalyi első helye alapvetően az orosz-ukrán konfliktussal magyarázható, nem pedig a klasszikus turizmus eredménye. Egy külföldi turista tavaly átlagosan napi 1900 koronát (31 350 forint) költött el Csehországban, 300 koronával kevesebbet, mint 2021-ben. 2020-ban a napi kiadás 1820 koronát tett ki – olvasható a jelentésben – közölte a távirati iroda.