A vártnál sokkal alacsonyabb lett az infláció az eurózónában!
Csehországban tavaly nőttek az átlagbérek, de reálértékük csökkent
Tavaly az utolsó negyedévben az egy évvel korábbihoz képest 7,9 százalékkal 43 412 koronára (716 298 forint) emelkedtek a havi átlagbérek Csehországban. A 15,7 százalékos infláció miatt azonban reálértékük 6,7 százalékkal csökkent – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) hétfőn Prágában.
A CSÚ rámutatott: az átlagbérek reálértékének csökkenése már öt hónapja folyamatosan tart. Pénzügyi elemzők egybehangzó véleménye szerint ez a tendencia az idén is folytatódni fog, bár a csökkenés mértéke a mérséklődő infláció következtében alacsonyabb lesz. A cseh munkavállalók 80 százalékának a havi fizetése 18 666 (307 989 forint) és 70 514 korona (1 163 481 forint) között mozgott. A havi keresetek tavaly minden negyedévben nőttek: az elsőben 7,3 százalékkal, a másodikban 4,4 százalékkal a harmadikban pedig 6,2 százalékkal. Az inflációt figyelembe véve a reálkeresetek az első negyedévben 3,5 százalékkal, a másodikban 9,8 százalékkal a harmadikban pedig 9,7 százalékkal csökkentek. Az egész tavalyi évet figyelembe véve az átlagbérek 40 353 koronára emelkedtek, ami éves összehasonlításban 6,5 százalékos növekedés. A fogyasztói árak tavaly azonban 15,1 százalékkal emelkedtek, így a bérek reálértéke 7,5 százalékkal alacsonyabb volt.
Borítókép forrása: Shutterstock