2024 december 22

Türelem, meg az idő

Nem könnyű kiigazodni az élet egyik legfontosabb összetevőjén, az időn. Számtalan szólásból, mondásból tudhatjuk, hogy az idő a legértékesebb dolog, amink van, hiszen minden egyes másodperccel csökken az életünk. Folyamatosan fogy, semmi sem állíthatja meg, és ez bizony feljogosít minket arra, hogy értékeljük az időnként. „Az idő igaz, s eldönti, ami nem az”- írja Petőfi Sándor utalva rá, hogy azok a dolgok a jók, amik kiállják az idő próbáját. De idézhetjük a 2010-es években divatos YOLO kifejezést, miszerint You Live Only Once, azaz nagyjából úgy kell élnünk, mintha minden nap az utolsó lenne.

Ezekkel szöges ellentétben áll az, hogy hosszútávon érdemes gondolkodni, és az, hogy a türelem egy fontos erény. Miért lényeges a hosszútáv egyáltalán? Ahogy éppen a tőzsdén mondani szokták egyes befektetésekről – rövidtávon mindegy az árfolyam, hosszútávon meg úgyis mind meghalunk. És ez is kétségtelenül igaz, mégis, az előre tervezés, a türelem fontos érték, és segíthet nekünk. Van, hogy az idő velünk van, ahogy mondani szokták – de alapvetően azért mindig ellenünk van az idő, hiszen elfogy az életünk lassacskán. A kulcs az lehet, hogy honnan indulunk. 15 évesen kár volna nem hosszútávon gondolkodni, hiszen akkor még azt a fát is érdemes elültetnünk, ami tényleg csak 30 év múlva ad termést. Idős fejjel viszont egyre nagyobb értéke lehet a pillanatnak, amit azért kortól, türelemtől, hosszútávú stratégiáktól függetlenül is érdemes átélni.

Címlapkép forrása: Shutterstock