Már régóta állítom, hogy a pálinkafőzés nagyjából pont olyan, mint a kocsonyakészítés. Mielőtt mindezt részletezném, engedtessék meg nekem egy  lényeges  megjegyzés.

A bevezető tétel kizárólag úgy és annyiban igaz, amennyiben a pálinkát hagyományosan én főzöm, a kocsonyát pedig tardicionálisan a feleségem.

Bármennyire is különutasnak tűnik a történet, látni fogják, hogy a dolgok lefolyásában és a cselekmény csúcspontját, valamint a végkifejletet illetően elhanyagolható a különbség.

Hogyan is kezdődik a pálinkafőzés?

A megadott időre, általában viszonylag reggel, megérkezik a szomszéd. Ekkorra már elő van készítve a cefre, merthogy  a jó pálinka csak kiváló alapanyagból készíthető

Ez az első megvitatandó kérdés a szomszéddal, miközben forrósodik a főzőben az anyag. Főként a tisztánlátás végett ilyenkor illik elfogyasztani egy kupicával a tavalyi pálinkából, aztán későbbb az elemzés vehemenciájától függően még továbbiakra is szükség lehet…

A feleségem ekkorra már jóval előttünk jár. A legnagyobb fazékunkban már ott fő szépen a disznóköröm, némi csülökhússal, füllel, farokkal és – ami a legfontosabb – ársapkás combbal vegyítve.

A készülő kocsonya és a lassanként csöpörésző pálinka illata lassú, furfangós tangóban ölelkezik össze a teraszon.

A szomszéddal egymás hátát veregetjük. Elégedetten.

A pálika kitartóan csöpög.

Csöpög…

A legváratlanabb pillanatban megérkezik a szomszédasszony.

Kezében egy jénai tál kocsonyával.

Beleszippant a levegőbe, összecsapja a kezét.

Nohiszen, te is? – mondja a feleségemnek.

A teraszra kilépve azonnal átlátja a helyzetet. Pillantására még a jéghegyek is elolvadnának.

A konyhából kiszűrődik a két asszony diskurzusa. Szerencsénkre vajmi keveset hallunk belőle.

Egy mondat azonban tisztán eljut hozzánk.

-Na, akkor holnap nálunk, de kocsonyát feltétlenül hozzál.

-Majd ihatunk rá áldomást az új pálinkából.