2024 október 06

Csökkentek tavaly a Skoda kiszállításai

A Volkswagen konszern érdekeltsége, a Skoda Auto globális kiszállításai 16,7 százalékkal 731 ezerre csökkentek tavaly az alkatrészhiány, a beszállítói lánc fennakadásai és az ukrajnai háború miatt – közölte szerdán a cseh autógyártó, amely az idén már a volumen növekedésére számít.
Az autóipari ágazat tavaly világszerte nehézségekkel küzdött elsősorban a félvezető részegységek hiánya miatt, ami a Kínában érvényben tartott szigorú járványvédelmi korlátozások miatt alakult ki. Az ellátási feltételeket tovább nehezítette az ukrajnai háború is. A Skoda oroszországi kiszállításai ennek következtében 80 százalékkal csökkentek tavaly. „A piaci helyzet 2023-ban is feszült marad, de óvatos optimizmussal az elkövetkező hónapokban már javulást várunk” – jelentette ki Klaus. Az eladások csökkenésének legfőbb oka a továbbra is a súlyos chiphiányban, az energiaárak emelkedésében, valamint a globális piacokon érzékelhető bizonytalanságban keresendő – mutatott rá közleményében a Volkswagen konszernhez tartozó autógyár. A Skoda Auto legnagyobb piacát Németország jelenti, ahol tavaly 134 300 autót adtak el, 1,8 százalékkal kevesebbet, mint 2021-ben. A cseh autók eladása a legnagyobb mértékben, 128 százalékkal Indiában nőtt, ahol tavaly 51 900 Skoda Auto kelt el. Regionálisan Nyugat-Európa jelenti a legnagyobb piacot, ahol tavaly 7,8 százalékos visszaesést mutattak ki, ami 377 000 eladott autót jelent. Kínában 44 600 Skodát adtak el, ami 37 százalékos csökkenést jelent. A legnagyobb érdeklődés továbbra is a közép-kategóriának számító Octavia modellek iránt nyilvánul meg, bár eladásuk 30 százalékkal 141 100 darabra esett vissza. A családi autónak számító Kamiq modellből 96 300, a Kodiaq modellből pedig 94 500 darabot adtak el. Az elektromos Enyaq modellből 53 700 darabot értékesítettek, 20 százalékkal többet, mint 2021-ben. „Az autópiacokon továbbra feszült a helyzet, de optimisták vagyunk, s az idén az eladások mérsékelt növekedésével számolunk” – mutatott rá Klaus Zellmer, az Skoda Auto igazgatótanácsának elnöke. Zellmer kulcsfontosságának tartja, hogy a cég az idén belép a vietnámi piacra is. Az idei év újdonságai között három új elektromos autó piacra dobása, valamint a Kodiaq és Superb modellek megújulása szerepel.