2024 december 21

Az UNESCO szellemi kulturális örökség része lett a lipicai lótenyésztés


A Szellemi Kulturális Örökség Kormányközi Bizottsága tizenhetedik ülésszakát idén Marokkó fővárosában, Rabatban rendezik meg november 28. és december 3. között. Az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára a nemzedékről nemzedékre hagyományozódó közösségi tudást gyűjtik össze az egyes országok felterjesztései alapján – írták.

A közlemény szerint az Osztrák-Magyar Monarchia utódállamai közül a lipicai lótenyésztés hagyományát nyolc ország közösen terjesztette az UNESCO elé, köztük Magyarország. Egy adott lófajtát és annak tenyésztési hagyományait felkaroló előterjesztés első alkalommal került a listára. Az értékelő testület elismerését fejezte ki a példaértékű jelölésért, amely a benyújtó államok közötti szoros összefogásról tanúskodik, összhangban a nemzetközi együttműködés elveivel és az egyezmény kölcsönös megértésének előmozdításával.

Az agrárminiszter hangsúlyozta, „büszkék lehetünk a lipicai fajtára”, mely a világ egyik legrégebbi kultúr lófajtájaként, magával ragadó küllemével, intelligenciájával, munkakészségével, teljesítményével és ezúttal az UNESCO elismerésével is igazolja helyét a 21. század lovas életében. Magyarország a benyújtó országok között is kiemelkedik a lipicai lóval gyakorolt fogathajtás nemzetközi eredményeivel – tette hozzá a tárcavezető.

Az ülésen Magyarországot Csonka-Takács Eszter, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóságának igazgatója, Horváth Gabriella, a rabati magyar nagykövetség első beosztott diplomatája, és Cseri Dávid, az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad igazgatója képviselte – olvasható a közleményben – tette közzé a távirati iroda.