2024 október 06

Moszkva felfüggeszti az orosz-japán halászati megállapodást

A Zaharova által közölt indoklás szerint Tokió késleltette a Szahalin régiónak nyújtott ingyenes technikai segítségnyújtásról szóló éves végrehajtási dokumentum aláírását és ezzel a megállapodás alapján esedékes kifizetéseket is. A diplomata rámutatott, hogy márpedig ez a kormányközi megállapodás szerves része. „A jelenlegi helyzetben kénytelenek vagyunk úgy dönteni, hogy felfüggesztjük az 1998-ban megkötött megállapodás végrehajtását mindaddig, amíg a japán fél nem teljesíti valamennyi pénzügyi kötelezettségét” – írta Zaharova. A szóvivő szerint Moszkva az ezen a megállapodáson alapuló együttműködést mindig a kétoldalú kapcsolatok egyik fontos irányának tekintette a halászat területén. „Ez a két ország érdekegyensúlya alapján létrejött megállapodás lehetővé tette a japán halászok számára, hogy az Oroszországi Föderációhoz tartozó déli Kuril-szigetek közelében az orosz fél által kiosztott kvótán belül halászhassanak” – közölte a távirati iroda.