2024 október 01

Börzezárás 2021 december 1.

Kedden több havi mélypontra estek vissza az európai tőzsdeindexek, jórészt azokra az aggodalmakra, hogy az új vírusvariáns miatt a gazdasági növekedést visszavető újabb zárlatokat rendelhetnek el. Visszavonulót fújtak a befektetők a Fed elnökének a bejelentése miatt is, miszerint a tervezettnél akár korábban is készek megkezdeni a gazdaságélénkítő mennyiségi monetáris eszközök fokozatos kivezetését az infláció visszaszorítása érdekében. Szerdán a páneurópai FTSE EuroFirst 300 index 1,97 százalékos, a Stoxx Europe 600 index pedig 1,78 százalékos emelkedéssel fejezte be a kereskedést, az euróövezeti EuroStoxx50 index 2,88 százalék nyereséggel végzett. Londonban 7 heti mélypontról korrigált felfelé az FTSE-100 index és 1,55 százalékkal zárt magasabban. Frankfurtban a DAX index 2,49 százalékkal végzett magasabban, a párizsi CAC-40 pedig 2,39 százalékos erősödéssel fejezte be a napot. Milánóban 11 heti mélypontról 2,15 százalékkal emelkedett a tőzsdeindex, a madridi index pedig 8 havi mélypontról 1,75 százalékkal emelkedett.

Az olajár három havi mélypontról emelkedett szerdán az OPEC reakcióját várva az esetleges újabb járványvédelmi zárlat miatt csökkenő olajkeresletre. Az OPEC szerdán kezdődő, kétnapos ülésén decemberben valószínűleg felfüggeszti termelésnövelő programját, amely havonta napi 400 ezer hordóval növelné a kvótát. Az európai kereskedési idő végén a Brent nyersolaj ára 3,16 százalékkal állt magasabban 68,32 dolláron hordónként, a WTI ára pedig 3,23 százalékkal emelkedett 68,32 dollárra.

Az eurót 0,03 százalékkal jegyzik gyengébben 1,13299 dolláron, az arany spot ára 0,59 százalékkal emelkedett 1784,32 dollárra unciánként.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 395,59 pontos, 0,77 százalékos emelkedéssel, 51 860,19 ponton zárt szerdán.
A részvénypiac forgalma 9,7 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a kedvező nemzetközi hangulattal emelkedett a budapesti tőzsde is. Igaz, nincs akkora erő a BÉT-en, mint a nemzetközi tőzsdéken, a forgalom kissé átlag alatti.

A vezető részvények közül a Mol teljesített a legjobban, amit az olajár emelkedése és a petrolkémiai marzsok kedvező alakulása támogatott.

A Richter visszafordult az előző napok eladási hullámából – jegyezte meg.

A Mol 30 forinttal, 1,24 százalékkal 2446 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,56 százalékkal 17 890 forintra nőtt, forgalmuk 6,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4,5 forinttal, 1,09 százalékkal 418 forintra emelkedett, forgalma 101,0 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 85 forinttal, 0,99 százalékkal 8635 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 4297,37 ponton zárt szerdán, ez 22,81 pontos, 0,53 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.