Rendkívüli Hírek:

2024 szeptember 30

Tovább csúszott lefelé a kínai feldolgozóipar

A nemzeti statisztikai hivatal, valamint a kínai logisztikai és beszerzési szövetség (CFLP) által számított feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) 49,2 pontra csökkent októberben, a második egymást követő hónapja tartó visszaesést jelezve. Elemzők 49,7 pontra, vagyis a visszaesés mérséklődésére számítottak a szeptemberi, 49,6 pont után. A BMI 50 pont fölötti értéke növekedésre, az alatti pedig visszaesésre utal. A múlt havi adat a leggyengébb volt 2020 februárja óta, amikor a kínai feldolgozóipari BMI 35,7 pontra zuhant az országban akkor tetőző koronavírus-járvány miatti korlátozások hatására. Csao Csing-ho, a kínai statisztikai hivatal vezető elemzője az adatokkal egy időben közzétett közleményben a teljesítmény további gyengülését elsősorban az energiaellátási problémák, illetve az egyes nyersanyagok árának jelentős növekedése által okozott kedvezőtlen hatásoknak tulajdonította.

A szakértő rámutatott: a felmérés során vizsgált 21 ágazatból 9 BMI-je állt az 50 pontos küszöb fölött októberben, vagyis hárommal kevesebb ágazatban mértek növekedést szeptemberhez képest. Októberben is növekedést tudtak elérni egyebek mellett a csúcstechnológiával és a berendezések gyártásával foglalkozó ágazatok. A magas eneregiaigényű ágazatok teljesítménye ezzel szemben zsugorodott. Csakúgy, mint szeptemberben, a vállalatok mérete szerint bontott adatok októberben is azt tükrözték, hogy a kínai feldolgozóipari nagyvállalatok képesek voltak növelni teljesítményüket, jóllehet az előző hónaphoz képest enyhén visszafogottabb mértékben. A kis-és középvállalatok teljesítménye azonban egyaránt visszaesett, a középvállalatok esetében ráadásul a zsugorodás gyorsulását regisztrálták.

A kisvállalatok teljesítménye pedig már az egymást követő hatodik hónapja csökkent. A termelésre vonatkozó részmutató az előző hónapról 1,1 ponttal gyengülve 48,4 pontra csökkent októberben. Az új megrendelések állományának 48,8 pontos részindexe a harmadik egymást követő hónapja tartó visszaesést tükrözte, a zsugorodás mértéke ráadásul nőtt szeptemberhez képest. A feldolgozóiparon kívüli, főleg a szolgáltatásokat és az építőipart tömörítő szektor BMI-je a szeptemberi 53,2 pontról 52,4 pontra csúszott vissza októberben, ám még így is a szektor teljesítmnyének növekedéséről árulkodott. Bár a zolgáltatóipar teljesítménye októberben is nőtt, a bővülés üteme lassult szeptemberhez képest.

A statisztikai hivatal szakértője szerint az október eleji, a nemzeti ünnep miatti egyhetes munkaszünet kedvező hatással volt egyebek mellett a szálloda- és vendéglátóipari keresletre. Az ország egyes részein újból felbukkanó járványgócok miatt mindazonáltal sokan inkább helyben töltötték a szabadságukat, így a vasúti- és légiközlekedésben csupán mérsékelt növekedést regisztráltak – tette hozzá. Az építőipar teljesítménye ugyan továbbra is bővült, ám enyhébb mértékben szeptemberhez képest, miután a szektorra jelentős nyomást gyakorolt az ország második legnagyobb ingatlanfejlesztőjének számító China Evergrande konglomerátum eladósodása. Az üzleti várakozások részindexe a szeptemberi 59,1 pontról 58,5 pontra mérséklődött, ám így is a szektorban működő vállalatok derűlátását tükrözte az elkövetkező 12 hónapot illetően.

A feldolgozóipari és szolgáltatóipari adatokat is magában foglaló kompozit beszerzésimenedzser-index szeptemberről 0,9 ponttal gyengülve 50,8 ponttra ereszkedett októberben.