A magyar kormány által kivetett extraprofitadó gondolata az Atlanti-óceán túloldalára is eljutott: az egekbe szökő árakból profitáló amerikai olajtermelők komoly pénztartalékok felhalmozása mellett milliárdokat osztanak szét a részvényeseiknek, felbőszítve a törvényhozókat és a rekord üzemanyagárakkal küzdő választókat, miközben vállalatok a Wall Streeten is győzelmet aratnak – derül ki a Makronóm Intézet amerikai piacot érintő friss összefoglalójából.

A Fehér Ház mindent bevet, hogy az olajipar fokozza a termelést

A növekvő üzemanyagárak miatt 40 éves rekordot ért el az amerikai infláció és várhatóan augusztusra gallononként 6 dollárra emelkedik majd a benzin ára az országban. Emiatt Joe Biden elnök arra kérte az ország olajtermelőit, hogy nyissák meg a csapokat ezzel csillapítva az áremelkedést.

Azonban ezt, a korábbihoz képest egyébként merőben eltérő álláspontot jelentő kérést – hiszen Joe Biden korábban a fosszilis tüzelőanyagok visszaszorítását ígérte – az iparág szereplői eddig nagyrészt figyelmen kívül hagyták.

A kormányzat igyekezett megállítani az áremelkedést azzal, hogy rekordmennyiségű nyersolajat engedett ki az ország stratégiai tartalékaiból, feloldott bizonyos szennyezésellenes szabályokat, és a közel-keleti termelőkre támaszkodott, hogy azok növeljék a kitermelést. Mivel azonban az árak megállíthatatlanul tovább emelkednek, a Fehér Ház sürgetni kezdte a hazai ipart, hogy növelje a termelést, amely a múlt hónapban napi 11,6 millió hordó volt, de ami még mindig jóval a járvány előtti, közel 13 millió hordós napi csúcs alatt van.

A fúrótornyok és fúróflották száma egyébként emelkedni kezdett a világjárvány mélypontja óta, amikor a negatív amerikai olajárak arra kényszerítették az üzemeltetőket, hogy a fékre lépjenek. Mindazonáltal a növekedés nagyrészt a kisebb magánüzemeltetőknek tudható be, akikre nem nehezedik olyan nyomás a részvényesek részéről, mint a nagyobb állami társaikra.

Növekvő olajárak = növekvő profit

A nagy olajtársaságok a befektetői követeléseket a Fehér Ház követeléseivel szemben meghallgatják: az S&P Global Commodity Insights szerint az üzemeltetők által idén megtermelt bevétel magasabb lesz, mint az elmúlt két évtizedben összesen megkeresett összeg.

A FactSet vállalathoz tartozó BTU Analytics tanácsadó cég kutatása szerint az amerikai olajkitermelés kétharmadát adó, 32 tőzsdén jegyzett olaj- és gáztermelő nagyvállalat nyeresége idén elérheti a 90 milliárd dollárt, szemben a 2021-es 37 milliárd dollárral. Egyes amerikai tisztviselők azzal érvelnek, hogy az iparág profitorientált működése csupán néhány szereplőnek előnyös, miközben a fogyasztók a legnagyobb elszenvedői a jelenlegi helyzetnek.

Különadó az olajtársaságoknak?

Az olajipari vezetőknek jelenhelyzetben szembe kell nézniük a különadókkal kapcsolatos washingtoni törekvésekkel, amelyek csökkentenék az energiaipar nyereségét. „Felháborító, hogy az olaj- és gázipari vállalatok képesek kihasználni a jelenlegi helyzetet és négyszer akkora profitot termelni, mint amikor nem volt háború” – mondta Bharat Ramamurti, az amerikai Nemzeti Gazdasági Tanács igazgatóhelyettese a CNN-nek adott interjúban.

Egy több mint 30 törvényhozóból álló csoport a napokban szorgalmazta, hogy a Kongresszus szavazzon egy új olajadóról. Ennek kapcsán Joe Biden amerikai elnök június 10-i nyilatkozatában az olajtársaságokat bírálta, mondván, hogy szándékosan visszatartják a további fúrásokat, hogy felpumpálják az olaj- és részvényárakat.

Ez a helyzet a demokraták részéről felhívást váltott ki, hogy a nagy olajipari cégekre kivetett nyereségadóval segítsenek azokon, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy autóval közlekedjenek vagy fűtsék az otthonukat. A kormányzati cél évi 45 milliárd dollár bevétel lenne, amelyből a fogyasztóknak szánt juttatásokat finanszíroznák.

Arra a kérdésre, hogy a Fehér Ház támogatni fogja-e a váratlan nyereségadó bevezetését, Ramamurti nyitva hagyta az ajtót. „Minden ilyen javaslatot felülvizsgálunk. Nyitottak vagyunk sok különböző ötletre” – mondta egy interjúban.

Bár az elemzők és az olajipari vezetők nem számítanak arra, hogy a váratlanul felmerülő adót elfogadják, Nagy-Britannia nemrég 25%-os olajnyereség-adót vetett ki a fogyasztók energiaszámláinak ellentételezésére, ami reményt adhat az adót javasló egyes amerikai törvényhozóknak is. Ro Khanna kaliforniai demokrata képviselő szerint „Ha az Egyesült Királyság konzervatív kormánya támogatni tudja a szélsőséges adót, akkor nekünk is el kell tudnunk fogadni.” Az adóval szembeni ellenállás tovább csökkenhet, ahogy az üzemanyagárak és a vállalati nyereségek párhuzamosan növekednek.

Osztalékfizetés vs. új kutak fúrása

A különadót támogatókat az az elképzelés motiválja, hogy az amerikai energiaipari vállalatok a magas árak és bevételek fenntartása érdekében visszafogják a termelést. A Wood Mackenzie energetikai tanácsadó cég szerint a vállalatok az első negyedévben mintegy 9,51 milliárd dollárt juttattak vissza a befektetőknek.

A Reuters elemzése szerint, ha az olajtermelők a 9,51 milliárd dollárnyi negyedéves osztalék felét új fúrásokra költötték volna, az mintegy 660 új palakutat finanszírozhatna az Enverus energetikai technológiai cég tavalyi átlagos költségeivel számolva (7,14 millió dollár palakútanként).

A BTU Analytics szerint a termelés olajmedencénként változik, de egy új kút átlagosan mintegy 672 hordó/nap olajat tud kitermelni. A további kutak és az átlagos új palaolaj-kibocsátás alapján a termelés mintegy 450 000 hordó/nappal növelhető lenne. Ha a teljes amerikai olajkitermelés utolsó három havi átlagát vesszük alapul, ami 11,44 millió hordó/nap volt, ez a mennyiség csaknem 4%-kal tudta volna növelni a kitermelést egyetlen negyedév alatt, amely így akár 16%-os kapacitásbővülést is jelenthetne éves szinten.

Ezzel szemben az olajipari vezetők és befektetőik azzal érvelnek, hogy az üzemanyagárakat a piac és a kiskereskedők határozzák meg, nem pedig a termelők, valamint, hogy az anyag- és munkaerőhiány korlátozza a termelés növelését. Mindemellett azt is hangoztatják, hogy ha sokkal többet költenének új fúrásokra, az aláásná a tőkehatékonyságot, és a befektetők részvényeik eladására kényszerülnének.

A termelők azt is állítják, hogy a növekvő inputköltségek és az ellátási lánc korlátai miatt nem tudják egyik napról a másikra visszaállítani a termelésüket, még ha akarnák sem.

A Makronóm Intézet teljes elemzése itt érhető el.