2024 október 05

Kína csúcsra törhet, Amerika veszélyben

Kína nem titkolt terve, hogy megelőzze az USA-t és ő legyen a gazdasági nagyhatalmak listáján az első helyen. Ehhez még azért kell pár év, főleg a mostanság felmerült problémák miatt, hiszen a Kínai gazdaság nagymértékű lassulást mutatott az elmúlt időszakban. A 2022-es második negyedévre az elemzők sorra csökkentik előrejelzéseiket. A koronavírussal kapcsolatos zéró-covid stratégiájuk nagy mértékben befolyásolja a fejlődést, hiszen rengeteg város került lezárás alá, és így az ellátási láncok is nagyban sérülnek. Hosszas várakozási idők vannak, a termékek alapanyagok kiszállításánál hatalmas csúszásokkal találkozhatunk. Ennek ellenére igyekszik az ország összeszedni magát. Nagy potenciál van bennük, és pár éven belül akár át is vehetik a vezető pozíciót. Elon Musk ennél tovább ment kijelentésével, mikor azt mondta, hogy akár 2-szer akkora is lehet Kína az elkövetkezendő években, mint az USA.

(www.shutterstock.com)

Merész kijelentés, de alaptalan volna az elképzelés?

Musk merész jóslatot tett ezen a héten Kína növekedéséről. Szerinte az elkövetkező években megduplázhatja vagy akár megháromszorozhatja az Egyesült Államok gazdaságának méretét. Ezen mondat abban a kontextusban merült fel, hogy a milliárdos Shanghajban működő gyáráról beszélt, illetve, hogy a jövőben egy második létesítmény megnyitását tervezi. Azzal érvelt, hogy Kína gazdasága át fogja alakítani a globális tájat, ha Amerika túlságosan is elmarad.

Több mint 140 éve már, hogy az Egyesült Államok rendelkezik a legerősebb gazdasággal, és továbbra is az első helyen áll GDP értelmezésében. 2021-es adatok szerint körülbelül 23 trillió dollárral, Kína 14,72 trillió dollárjához képest. Látható tehát, hogy bőven van mit ledolgozni Kínának.

(www.shutterstock.com)

Musk azt állította, hogy az Egyesült Államokban a belharc bonyolítja az ország amúgy is nehéz feladatát, hogy lépést tartson Kína gazdasági növekedésével. Amerikának észre kell vennie, hogy erős ellenféllel áll szemben, és míg nem késő megpróbálni felvenni a harcot. Ellenkező esetben Kína átformálhatja a világ gazdaságát.

Forrás: nypost.com

Címlapkép: Shutterstock