2024 október 05

A Goldman Sachs sem látja fényesen Kína jövőjét

Nehéz helyzetben Kína, hiszen tombol a koronavírus járvány, és a vezetőség prioritásként tartja szem előtt az emberek egészségét. Azonban már az lakosoknak is elege van a több, mint 6 hete húzódó szigorú korlátozásokból. A vezetőség azonban nem ismer átmenetet, és a zéró-covid stratégia mellett tartottak ki. Most azonban eljutottak arra a szintre, hogy muszáj enyhítéseket hozni, hiszen hatalmas az elégedetlenség, annak ellenére, hogy a kínai polgárok tűrőképessége azért magasabb szinten van, mint az gondolnánk. Az elégedetlenséget félre téve, azonban Xi Jinping, a Kínai Népköztársaság elnökének azt is figyelembe kell tartania, hogy az ország fejlődése bajban van. Gyenge áprilisi adatok kerültek ki és a legnagyobb bankok és pénzügyi szolgáltatók mind elkezdték leminősíteni az ország előrelátható GDP fejlődését. Többen nem hisznek abban, hogy a korlátozások 2023 előtt eltűnhetnek. Hétfőn a Citi, akinek a legmagasabb előrejelzése volt eddig, 5,1 százalékkal, most ebből nagyot faragott, és egy 4,2 százalékos előrejelzést közölt.

(www.shutterstock.com)

Elkerülhetetlen a lassulás, ha több várost is teljesen elszigetelnek az országban. Kína hatalmas importtal és exporttal rendelkezik, rengeteg multinacionális cég jelentett be hatalmas veszteségeket. Nincs kereslet a termékeik iránt, hiszen ilyen pánikban az emberek csak a legszükségesebb termékeket vásárolják. Ezen felül, még ha lenne is kereslet, a szállítási időkben óriási csúszások vannak.

Bajban van Kína – Sürgősen szükség van enyhítésre

„Tekintettel a második negyedéves, koronavírushoz kapcsolódó gazdaságkárosodásra, most arra számítunk, hogy a kínai gazdaság növekedése 4 százalék lesz idén,” jelentette ki Hui Shan. Ez az előrejelzés feltételezi, hogy jelentős kormányzati támogatás lesz, az ingatlanpiac stabilizálására és a covid-járványok ellenőrzésére irányuló intézkedések mellett. Tehát abban az esetben, ha az enyhítések és támogatások nem érkeznek meg időben a kár még akár nagyobb is lehet. A gyenge adatok rávilágítottak a kínai növekedési cél és a zéró-covid politika követése közötti feszültségre, amely a kínai növekedési kilátások középpontjában áll.

(www.shutterstock.com)

Forrás: cnbc.com

Címlapkép: Shutterstock