2024 október 05

Európa mozgolódik, ez lehet az orosz olaj történetének vége

Erősen kezdte a keddi kereskedési napot az olaj mivel Európa embargót készül bevezetni az orosz nyersolajra. Robert Habeck német gazdasági miniszter hétfőn kijelentette, hogy Németország kész támogatni akár az azonnali olajembargót, illetve akár az enyhébb megoldást, mely szerint az orosz olajimport fokozatosan szüntetik meg. „Németország nem ellenzi az orosz olaj tilalmát. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy ez egy nagy terhet jelent majd a gazdaságra nézve, de mi készen állunk erre,” tette hozzá Habeck. A tisztviselő azt is elismerte, hogy az EU szankciós intézkedése miatt következményekkel fognak szembesülni, hiszen elképzelhetetlen, hogy a szankciók ne legyenek hatással az árakra. Habeck elmondta azt is, hogy Európa készen áll elviselni a gazdasági feszültséget, hogy segítsenek Ukrajnán.

(www.shutterstock.com)

Egyelőre verhetetlennek tűnik a bullish szentiment

A Brent olaj ezen a héten 108 dollárig tudott emelkedni, de onnan visszahúzódott a keddi kereskedés végére. Ezzel azonban még mindig sokkal magasabb értéken van, mint a múlt héten. További bullish hangulatot adott, hogy a Reuters arról számolt be, hogy öt megkérdezett elemző is arra számított, hogy az Amerikai Ásványolaj Intézet a kőolajkészletek újabb csökkenéséről számol majd be. Ez növelné a nyersolaj és az üzemanyag-készletek már amúgy is jelentős csökkenését. A nyersolaj készletek tavaly július óta összesen 421 millió hordóval csökkentek. Oroszország termelése a vártnál gyorsabban csökken, és ennek nagy része akár visszafordíthatatlanul is elveszhet. A szentimentet erősíti, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete továbbra is hatalmas nehézségekkel küzd, ami a termelési mennyiség emelését illeti. A háború továbbra is feszültséget okoz a piacokon, hiszen az ellátási láncok lehetséges zavarai még mindig fennállnak.

(www.shutterstock.com)

A vírus pusztítása a kínai gazdaságban

Annak ellenére, hogy sok tényező is támogatja az olajárak emelkedését, a kínai gazdaság szenvedése az elmozdulást korlátozza. Kína szigorú lezárása a Covid-19 fertőzések megfékezésére jelentősen kihat a gazdaság fejlődésére és a globális ellátási láncok zavaraira. Xi Jinping elnökre nagy nyomás helyeződik, hogy a támogatásról szóló ígéreteit betartsa. Mind a gyártási, mind a szolgáltatási tevékenység a legrosszabb szintre zuhant 2020 februárja óta, amikor a nemzet számos korlátozást vezetett be a Wuhan-i központú koronavírus-járvány miatt. A globális ellátási láncok terhelése is egyre nyilvánvalóbbá válik. A PMI adatok azt mutatják, hogy a szállítók több, mint két éve nem látott mértékű késéssel szembesülnek a nyersanyagok gyártási ügyfeleikhez történő szállításában. A késztermékek készletei több, mint egy évtizede a legmagasabb szintre emelkedtek, míg az export – és importindexek csökkentek.

[cikkekembed url= „https://www.tradingview.com/chart/BRENT/TctaZluj-Brent-prices-are-on-the-rise/”
options= ‘TctaZluj’]

A gazdaság lassulóban van, amelyet a lezárások okoznak. Ez nagy hatással van az utazásokra, így a nyersolaj szükségletekre is. Kína a világ legnagyobb olajimportőre, így az itteni kereslet csökkenése erősen kihat az árakra. Az okozott csökkenést kedden is jól láthattuk, hiszen minden mutató az emelkedés mellett szólt, a nap végére azonban mégis csökkenni tudott a nyersolaj árfolyama. A keddi napot a Brent olaj egy 1,57 százalékos mínusszal zárta, hordónként 105,89 dolláron. A WTI hasonló mértékű csökkenést jegyzett, és 103,42 dollár körül zárt.

[cikkekembed url= „https://www.tradingview.com/chart/WTI/BrK0KeAE-WTI-Crude-Oil-climbs-higher/”
options= ‘BrK0KeAE’]

Az OPEC kartell hanyatlása

A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete, amely sok hónapig küzdött a világjárvány idején leállított olajellátás újjáélesztéséért, a múlt hónapban alig tudta növelni a termelést, mivel a tagok továbbra is kapacitáskorlátokkal küzdenek. Míg Irak jelentős lendületet mutatott, az olyan országokban, mint Líbia és Nigéria, a termelés csökkent. A rossz eredményt főleg a működési zavarok és a beruházások csökkenése okozta. Még a csoport vezetője, Szaúd-Arábia sem tudott akkorát emelni, mint amekkorát az elfogadott kvóta megengedett volna. Az olyan kulcsfontosságú fogyasztók is, mint az Egyesült Államok, kimerültek a szaúdiak felé irányított kérésektől, amelyek az ellátási rés kitöltésére irányultak. A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete áprilisban csak napi 10 000 hordóval emelte termelését, szemben a tervezett napi 274 000 hordóval. Míg Irak napi 170 000 hordóval növelte a termelést, Líbia ezt ellensúlyozta, és napi termelése 150 000 hordóval csökkent az olajmezők bezárása miatt.

Forrás: oilprice.com; afr.com

Címlapkép: Shutterstock