2024 október 05

Egymásnak feszült Amerika és Kína

Az orosz szén- és kőolaj első szállítmányai, amelyeket jüanban fizetnek, áprilisban és májusban érkeznek majd meg Kínába. A kínai állami média kihasználta a lehetőséget, és elmondta, hogy az amerikai dollár nemzetközi státusza veszélyben van. Albert Song pénzügyi szakértő azonban úgy véli, hogy ez nem befolyásolja majd az amerikai dollár státusát. A Fenwei Energy Information Service Co. jelentéséből kiderült, hogy márciusban több kínai vállalat vásárolt orosz szenet kínai valutában, és az első szállításra áprilisban kerülhet sor. Ez egyben az első jüanban fizetett orosz árucikk-szállítmány, amely Kínába érkezik, miután Oroszországot a nyugati országok szankcionálták. A szén mellett a kínai vásárlók jüanban fizettek az orosz nyersolajért is. Ezen vásárlások miatt felmerült a dollár népszerűségének csökkenése.

(www.shutterstock.com)

Európa már nem képes a szállítmány befogadására

Oroszország kijelentése, mely szerint csak rubelben fizethetnek az olaj-és gázszállításokért a nyugati szankcionáló országok pozícióját megnehezítette. Az Európai Unió most azon dolgozik, hogy az országokat sikeresen elválassza az agresszortól. Ez miatt rekordmennyiségű cseppfolyósított földgázt importál, hiszen ez lenne az egyik leggyorsabb módja, hogy csökkentse, esetlegesen teljesen kiiktassa az orosz gázfogyasztást. Az előző évektől eltérően Európa ma a legvonzóbb úticél a globális LNG-szállítmányoknak, túlszárnyalva Ázsiát. A növekvő kereslet közepette azonban az Európai LNG-terminálok szabad kapacitása elfogyott. Korlátozva ezzel, hogy a kontinens mennyi rakományt importálhat, mielőtt az újabb terminálok felépülnének.

(www.shutterstock.com)

Európa rekordmennyiségű importja enyhítette a gázárak raliját, amely nagyot ugrott miután Oroszország a múlt héten leállította a gázszállítást Lengyelországba és Bulgáriába. Miután ez miatt 24 százalékkal gyarapodott szerda reggel az árfolyam, a nap hátralevő részében enyhült a pánik. A csütörtöki kereskedés során még csökkeni is tudott az árfolyam. Ez nagyrészt a folyamatos magas LNG behozatalnak, és az EU fogadalmának köszönhető, mely szerint segít az érintett tagállamoknak elszakadni az orosz gázcsapoktól.

Forrás: oilprice.com

Címlapkép: Shutterstock