2024 október 03

Mit szabad és mit nem – Kína kötéltánca

Oroszország egyik nagy szövetségese Kína volt, hiszen abban az esetben, ha a nyugati országok szankcionálják a gazdaságát, Kína csökkentheti partnere gazdasági fájdalmát. Nem jó hír tehát az oroszoknak, hogy a kínai állami tulajdonban lévő pénzintézetek csendben kezdtek elhatárolódni Oroszország ostromlott gazdaságától. Moszkva mélyülő nemzetközi elszigeteltsége közepette, egyre több jele van annak, hogy Peking hajlandósága, hogy segítsen stratégiai partnerének, csökkenő félben van. Mindez annak ellenére, hogy megtagadták, hogy inváziónak nevezzék Vlagyimir Putyin orosz elnök lépését, és elítélték a nyugat által bevezetett szankciókat. Nem meglepő Kína döntése, hiszen saját gazdaságára is kell gondolnia. A kínai gazdaság egy nagyon nehéz éven van túl, hiszen a rengeteg korlátozás miatt a gazdasági növekedés lelassult. Minél közelebbi kapcsolatba kerülnek a háborút indító Oroszországgal, annál nehezebb helyzetbe kerülhet a gazdasága is. Gondos kiegyensúlyozott cselekedetei azt sugallják, hogy a szankciók nyílt megsértése nélkül igyekszik megerősíteni a Moszkvával fennálló kapcsolatokat, hiszen a szankciók megsértése biztosan visszavetné a gazdaságot. Egy rossz lépéssel veszélyeztethetik a kulcsfontosságú nyugati exportpiacok, illetve az amerikai dollárközpontú nemzetközi pénzügyi rendszerhez való hozzáférésüket.

(www.shutterstock.com)

Oroszország izoláltsága tovább nő, azonban van még esély a segítségre

Az Egyesült Államok és Európa elkerülte a közvetlen katonai konfliktust Oroszországgal. Szankciókat használnak, mint eszközt az oroszok leállítására, és a gazdaság legyengítésére. Pénzügyi szankciók sorát vezették be az oroszok ellen. Alicia García Herrero, aki a hongkongi Natixis, francia vállalati és befektetési bank vezető közgazdásza, elmondta, hogy szerinte Peking betartja az amerikai szankciókat, miközben továbbra is támogatja az orosz gazdaságot a kínai pénzügyi rendszeren keresztül. Ami a bankokat illeti, RMB-ben kölcsönözhetnek, annak ellenére,, hogy számos dolog van, amit nem lehet megtenni. Egyelőre tehát vannak kiskapuk, azonban Peking nehézségekbe fog ütközni, ha az Egyesült Államok és szövetségesei további szankciókat vezetnek be.

(www.shutterstock.com)

Forrás: aljazeera.com

Címlapkép forrása: www.shutterstock.com