2024 október 02

A defenzív részvények lesznek idén a favoritok

Továbbra is erősek a globális növekedési kilátások az idei évre, a bővülés üteme azonban lassul, és rövid távon a koronavírus újabb hulláma további lefelé mutató kockázatot jelenthet – derült ki az OTP Global Markets elemzéséből. A szakértők megjegyzik: a vírus a kevésbé átoltott feltörekvő régiókban okozhat még problémákat, ez pedig lassíthatja az ellátási láncok helyreállásának folyamatát, ami inflációs szempontból is kockázatokat hordoz.

A 2022-es évben a gazdaság relatív értelemben továbbra is erős maradhat, de a növekedés már lassulóban van a tavalyi évhez képest. A globális GDP növekedés mellett a fejlett régiók GDP növekedése jóval erősebb lehet, mint az historikusan hosszabb időtávon tapasztalható volt. A feltörekvő piacokon is erős, ugyanakkor az elmúlt évek historikus átlagának megfelelő mértékű GDP növekedés várható – tudtuk meg az OTP Global Markets elemzőitől.

A szakértők úgy látják, hogy az újabb koronavírus-hullám rövid távon inkább negatív kockázatot hordoz a jelenlegi várakozásokhoz képest. A pandémia endémiává alakulhat majd, azaz a koronavírus nem tűnik el teljesen, hanem szezonálisan meg-megjelenik majd, ami szintén befolyásolni fogja a gazdaságot.

Az inflációval kapcsolatban az elemzők olyan tekintetben optimisták, hogy habár nagyon magas szintekről indul el az idei év, ez várhatóan folyamatosan mérséklődni fog, és a pénzromlás mértéke már jóval konszolidáltabb lesz év végére Amerikában és Európában is. Alapvetően összességében ugyanakkor a kockázatok inkább felfelé mutatnak a jelenleg érvényben levő elemzői várakozásokhoz képest, elsősorban az Egyesült Államokban. Ebben a makrogazdasági környezetben arra számítanak, hogy a jegybankok többsége továbbra is a szigorítás útján fog majd maradni, vagy a szigorítás útjára lép – mint például a fejlett piaci jegybankok -, ami az alapkamat szinteknek az emelkedésében fog testet ölteni az idei évben.

Emelkednek a hosszú kötvényhozamok

Az amerikai kamatemelési ciklus elindulásának hatására a hosszú kötvényhozamok ismét emelkedésbe kezdenek, ami miatt a kötvénypiaci kitettségeket érdemes továbbra is alulsúlyozni. Az eurózónában a kötvényhozamok emelkedése valamivel tompább lehet, mint ami az Egyesült Államok esetében várható. A vállalati kötvénypiaccal kapcsolatban – ahogy egyelőre az államkötvények piacán is – alulsúlyozott pozíciót javasolnak jelenleg az OTP Global Markets elemzői.

Kitarthat a dollár ereje

Az amerikai költségvetés 2022-ben lazábbnak ígérkezik, miközben a monetáris politika szigorúbb, az amerikai kamatemelések elindulásával pedig az eurozónához képesti kamatkülönbözet is nőni kezd, a dollár malmára hajtva a vizet. Érdemes az évet a dollárerősödés irányába pozícionálva kezdeni, és az év előrehaladtával tovább figyelni az eseményeket, hiszen a dollár már relatíve felülértékelt, ami egyre inkább ellenszelet jelenthet a további érdemi erősödés előtt.

Óvatos hozzáállás javasolt a nyersanyagpiacokon

„A nyersanyagok piacán 2021-ben igen jelentős emelkedést lehetett tapasztalni, viszont 2022-ben ennél óvatosabb hozzáállás javasolt, mérsékeltebb hozamokra lehet számítani ebben az eszközosztályban” – figyelmeztet Sándor Dávid, az OTP Global Markets Multi Asset Elemzési Osztályának vezető elemzési stratégája. A magas infláció esetére jó védelmet nyújthat a nyersanyagpiac, ám a globális növekedés lassulása és a dollár erősödése is ellenszelet jelent számukra. Támogatóan hat viszont az eszközosztályra, hogy az elmúlt évek alacsony beruházásai miatt számos nyersanyag esetében a kínálati oldal csak lassan tud alkalmazkodni a keresleti oldal növekedéséhez.

Az olaj várhatóan erős tud maradni az év során, és rövid távon még akár felfelé mutató kockázatok is megjelenhetnek. Azon ipari fémek esetén, amelyek a kínai növekedéshez erősebben kötöttek, így jobban ki vannak téve annak lassulásának, mint a vasérc és az acél, lefelé mutató kockázatok láthatók. Viszont a megújuló energetikai beruházásokhoz és az elektromobilitáshoz szükséges fémek, mint a réz, lítium és nikkel piacát a keresleti oldal erősen támogatja, helyzetük kedvezőbb. Az aranypiacon továbbra is enyhén negatív véleményt tartanak fent az OTP Global Markets szakértői.

Részvénypiac: érdemes szárazon hagyni a puskaport

A részvénypiacok esetében semleges kitettség javasolt a portfólióban. A lassuló növekedés, magas infláció, szigorodó monetáris környezet és magas értékeltségi mutatók már nagyobb ellenszelet jelentenek majd 2022-ben a részvénypiacok számára, a vállalati profitok növekedése azonban támaszt adhat. Összességében a tavalyinál alacsonyabb hozam és jóval nagyobb volatilitás várható. Érdemes azonban szárazon hagyni a puskaport: ha megjelennek a várható hektikusságból fakadó korrekciók a piacokon, akkor jobb árakon lehessen a részvénypiacra beszállni.

Értékalapú és defenzív részvények a favoritok

Idén a hosszú hozamok emelkedésére lehet számítani, az omikron hullám lecsengését követően pedig a value ágazatok ismételt felülteljesítése várható. A magas növekedésű, ún. growth részvények kerülendők az idei évben, ugyanis a szigorodó monetáris környezet ellenszél ezeknek a papíroknak. A volatilis környezet miatt lehet defenzív irányba is nyitni, így a portfólióba nagyobb stabilitással jellemezhető szektorokból is választani.

Az értékalapú ágazatok közül az energetika és a pénzügyi szektorok felé javasolt fordulni, ugyanis az energiaszektorban az értékeltségek alacsonyak, a profitkilátások pedig javulnak, és a vártnál magasabb inflációból is profitálhat a szektor. Az újabb koronavírus hullám lefutása után a hosszú hozamok további emelkedésével a pénzügyi szektor felülteljesítése várható, miközben az értékeltség itt szintén alacsony.

A defenzívebb ágazatok közül az ingatlanszektor az egyik favorit az OTP Global Markets elemzői szerint a fejlett országok részvénypiaci szektoraira vonatkozva. Az emelkedő hozamkörnyezet ugyan negatív, azonban az erős gazdasági növekedés és átlag feletti infláció kedvez a szektornak. Az egészségügyi szektor szintén jól viseli az átlag feletti inflációt, a profitnövekedési kilátások is relatíve jók, számos megatrend támogatja, és az értékeltség sem túlzó.

Élmezőnyben a kelet-közép-európai régió

Az amerikai részvénypiac továbbra is a legdrágább, egyelőre azonban korainak tűnik ellene fogadni” – hívta fel a figyelmet Sándor Dávid, aki úgy véli, hogy sokkal inkább érdemes lehet a piacon belüli rotációs folyamatokat kihasználni. Az európai részvénypiac vonzóbb, azonban a magas energiaárak profitoldali kockázatot jelentenek, a kedvező irányú fordulat lehetőségére év közben nyitottnak kell lenni. A feltörekvő piacokon az értékeltségi szintek már fedésben vannak a kockázatokkal, szakíthat az eddigi alulteljesítéssel, de a felülteljesítéshez többre lesz szükség.

Regionális kitettségnek továbbra is a kelet-közép-európai régiót ajánlja az OTP Global Markets vezető befektetési stratégája, melyben a pénzügyi és energia szektorok felülreprezentáltak, vagyis egy ciklikus/value fordulatból képes profitálni.

Hogyan tovább 2022-ben?

Hallgassa meg az OTP Podcast legújabb epizódját, amelyben Tardos Gergely az OTP Bank Elemzési Központjának vezetője és Sándor Dávid az OTP Global Markets Multi Asset Elemzési Osztályának vezető elemzési stratégája beszélget.