2024 október 01

Bajban vannak az alacsonyabb jövedelműek

Bár a kínai polgárok teljes jövedelme még nem épült fel a pandémia hatásából, Kína alacsonyabb jövedelmű csoportjai által mutatott kereslet valószínűleg továbbra is visszafogott marad, hiszen továbbra is nyomás nehezedik a gazdaságra.  Tina Tang személyes beszámolója élethű képet fest az eluralkodó káoszról. Tina egy közigazgatási titkár egy kis-és közepes méretű vállalati technológiákkal foglalkozó cégnél. Az egyike azon sok embernek, aki érezte az elmúlt két évben a jövedelemnövekedés lassulását. Rengeteg ember ezért fizetéscsökkentéssel kellett, hogy szembenézzen, illetve a fizetés befagyasztásával. Saját bőrén érezte ő is meg, amikor a főnöke 20 százalékos fizetéscsökkentéssel súlytotta a dolgozókat. Ha a társaságok eredménye és bevételei esnek, akkor semmi jóra nem lehet számítani. A bérszámfejtés növekedése az elmúlt években már lassulni kezdett, és ezt csak súlyosbította a világjárvány. A közgazdászok és a kormányzati tanácsadók felhívásai emelkedtek a gazdasági növekedés fenntartását, a vállalkozások költségeinek csökkentését és a fogyasztás megerősítését célzó támogató intézkedésekre. Adatok ezt a lassulást ki is mutatták, 18 nagyváros lakosainak éves átlagos jövedelemnövekedési rátája a 2010-es 14 százalékról 2019-re mintegy 8 százalékra lassult. Így nem meglepő, hogy a fogyasztói kiadások éves átlagos növekedése ugyanebben az időszakban 12 százalékról 7 százalékra lassult. Eközben a megélhetési költségek emelkedése, például a bérleti díj és az élelmiszer megütötte az emberek pénztárcáját.

Az alacsony és közepes jövedelmű csoportok bevételének növelése a pekingi közös jóléti kampány célkitűzései közé tartozik

Fő céljuk a tátongó vagyonhiány betöltése, amely veszélyezteti az ország gazdasági emelkedését és a kommunista párt uralmának hatékonyságát is. Az alacsony és közepes jövedelmű kínai polgárok érzik az életkörülményeik stagnálásának nyomását. Jövedelmük az elmúlt két évben stagnál, az emelkedő megélhetési költségek pedig mind a kiadási erejüket, mind a fogyasztási hajlandóságukat csökkentik. A minimálbér változik szerte Kínában, a legfejlettebb városok, mint Peking, Sanghaj csábít a legmagasabb összegekkel, amelyek több mint 2 000 jüan, azaz 314 dollár egy hónapra. Míg a szegényebb régiók, mint például az északkeleti Heilongjiang tartomány 1 860 jüant fizet egy hónapra. Az Országos Statisztikai Hivatal az alacsony jövedelmű egyének közé sorolja azokat, akiknek a havi jövedelme kevesebb, mint 2 000 jüan, míg a középjövedelmű csoportba azok tartoznak, akik havonta 2 000-5 000 jüant kapnak.

Az elmúlt két évben a városi és vidéki lakosok közötti jövedelmi szakadék tovább bővült

A kínai kis-és mikrovállalkozások közül sokan gyakran a minimálbéren vagy éppen azon felül fizetnek. Fizetési késedelmekkel és magas működési költségekkel is szembesülnek, ami elbocsátásokhoz és bércsökkentésekhez vezetett. Az elemzők szerint a helyzet ennél csak rosszabb lehet az elkövetkezendő hónapokban. Múlt hónapban Li Keqiang, a Kínai Népköztársaság miniszterelnöke figyelmeztetett a gazdaságra irányuló nyomásra, és felhívta a figyelmet, hogy a kormánynak összpontosítania kell a stabil foglalkoztatás fenntartására, ez mellett fontos, hogy támogatást nyújtson a kisebb kínai gyártóknak is. „A múlt hónapban egy súlyos emelkedő kockázat jelent meg, amely a kisvállalkozások munkanélküliségének növekedését hozta, mert gyakran nem tudják átadni a magasabb költségeket a fogyasztóknak,” mondta Luo Zhiheng, Yuekai Securities kutatási részlegének igazgatóhelyettese és vezető makrogazdasági elemzője. Ezért is olyan fontos az árak és a foglalkoztatás stabilizálása. Továbbá azok számára, akik súlyosan érintettek, akár vállalatok, akár alacsony jövedelmű csoportok, a kormánynak támogatást kell nyújtani. Az alacsony jövedelmű csoportok közötti fogyasztás növelése érdekében Kuangtungban a hatóságok elmondták, hogy több támogatást szeretnének biztosítani egyes területekre. Például a társadalombiztosításra, egészségügyi ellátásokra és az oktatásra. Közben növelni szeretnék a megfizethető bérlakások kínálatát a fiatalok számára, akik nehezen találnak lakhelyet.

Kína gazdasági növekedése a Peking legnagyobb kihívása 2022-ben

A gazdasági növekedés stabilizálására a következő évben Pekingnek újfajta intézkedéseket kell végrehajtania. A növekedési ütem ebben az évben a vártnál nagyobb mértékben csökkent. Ez további aggodalmat keltett az ország fejlődési képességeivel kapcsolatban. A gazdasági növekedésnek kell a legnagyobb kihívásnak lennie jövőre nézve, mondta Yang, aki több évet töltött az ország hosszú távú terveinek kidolgozásával. A kínai gazdaság jelentősen lelassult ebben az évben, 4,9 százalékra esett a harmadik negyedévben az első negyedéves 18,3 százalékról.

Forrás: scmp.com