2024 december 22

Fellélegezhetünk tankolás dolgában?

Az elmúlt hetek az olaj ralijáról szóltak. Elképesztő mértékű növekedés szemtanúi lehettünk, mely során akár a Brent, akár a WTI árfolyamát, ha megnézzük akkor azt láthattuk, hogy több éves csúcsokat döntöttek meg. Erre azonban a koronavírus kitörésekor nem nagyon számíthattunk. Akkoriban egész gazdaságok álltak le, az olaj ára a padlót súrolta. Nem lehetett tudni, hogy kilábal-e az olajpiac ebből a helyzetből. A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete és szövetségesei, ismertebb nevükön az OPEC+ tagországok, azonban szépen megfontolt tervvel álltak elő, hogy megmentsék az iparágat. Minden egyes tagországot arra kértek, hogy fokozatosan csökkentsék a kibocsátásukat, ezzel mindenkit megvédve az összeomlástól. A gazdaságok újraindítása után elmondhatjuk, hogy a terv sikeresen lett kivitelezve. Jelenleg már több hónapja a gazdasági fellendüléshez alkalmazkodva újabb tervet követ az OPEC. Ebben kijelentették, hogy a kitermelést napi 400 000 hordóval fogják növelni, minden hónapban. Ez a terv a kezdetben még jónak nézett ki, azonban szeptemberben olyan erővel indultak meg árak, hogy szinte már tarthatatlanná vált a helyzet. A fekete arany ára több éves csúcsokat döntött meg, mivel a kereslet sokkal nagyobb mértékben nőtt, mint a kínálat. Több termelő nem tudta még az OPEC által kiadott minimum termelésnövekedést sem betartani, hiszen jó ideje elmaradtak már a megfelelő mennyiségű befektetések az iparágba. Így nem volt meg a megfelelő kapacitás, hogy tartsák a tempót. Hatalmas nyomás helyeződött az OPEC-re, hiszen az emberek már nehezen bírták el a magas árakat. Azonban ezek az árak az OPEC elveivel szemben is mentek, hiszen ő a stabil piacok híve, de a helyzet kezdett úgy alakulni, hogy már nem nagyon lehetett stabil piacról beszélni.

A kereslet emelkedése mellett további mozgatórugók hajtották az árakat

Az olaj árának emelkedése megállíthatatlannak tűnt már így is, ha csak nem növelnek a kitermelésen. Kína elveszítette egyik legnagyobb szén exportőrét, Ausztráliát, akivel összetűzésbe került, ezért nem hivatalosan, de kitiltotta őket a piacairól. Így egy hatalmas mennyiségű nyersanyagtól esett el. Ehhez társult az a tény is, hogy Kína szeretné csökkenteni szén-dioxid kibocsátását, ezért igyekszik a károsanyag kibocsátására korlátokat bevezetni. Ez meg is történt, így az energiatermelést további veszteség érte. E két történet összekapcsolásával érünk el oda, hogy Kína az elmúlt évek egyik legsúlyosabb energiaválságát élte át. Többen azt fontolgatták, hogy az emelkedő szénárak miatt áttérnek az olaj használatára. Ez és a hideg hőmérséklet közelsége adta az utolsó lendületet az olaj árának, amellyel végül a 85 dolláros határt is átlépte a Brent és a WTI olaj is. Ekkor azonban elfogyott a momentum, és a több hete tartó emelkedés megszakadt. Végre úgy tűnhet, hogy az emberek fellélegezhetnek.

Kisebb enyhülést hozott Kína, azonban ez csak átmeneti megoldás

Az olajárak hétfőn csökkentek, mivel Kína benzin-és dízelkészleteinek felszabadítása enyhítette a szűk globális kínálat miatti aggodalmakat. Brent olaj 46 centes csökkenéssel kezdte a napot, amely 0,6 százaléknak felelt meg, ezzel 83,26 dollárra csökkenve. A WTI piacán is hasonló mozgások voltak, 0,8 százalékot esett, ezzel éppen bekerülve 83 dollár alá. Ezt a csökkenést azonban még aznap átfordult és az árfolyam gyarapodott. Az olaj pozitívban zárta ismét a napot. Jelenleg minden szem november negyedikén megtartásra kerülő találkozóra összpontosul, amikor a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete és szövetségesi fognak találkozni. A találkozó fő témái közé tartozik majd a kibocsátás növelésének mennyiége. Az elemzők arra számítanak majd, hogy a 400 000 napi hordós kibocsátásnövelésnél fognak maradni decemberben is. Ezt megelőzően szerdán még egy hatalmas csökkenés belefért az olaj árfolyamváltozásai közé. A WTI több, mint 3 százalékot esett, 2,77 dollárnak megfelelő értéket. Ezzel már majdnem a 81 dolláros határ alá süllyedt. A Brent olaj is azonos irányú momentumot érzékelt, a maga 3 százalékos esésével. Értéke megközelítette a hordónkénti 82 dollárt.

WTI a veszteségek visszanyerésére koncentrál (www.Investing.com)
Újra zöldben a Brent (www.Investing.com)

Mi állhatott a régóta várt esés hátterében?

A csökkenés mozgatórugói közé tartozott, hogy az az Egyesült Államokban, a világ legnagyobb olajfogyasztójának nyersolaj tartalékai a vártnál jobban emelkedtek. További hatást fejtett ki az olaj árára az a nyomás, amely az OPEC tagjaira nehezedik a november negyedikén esedékes találkozó előtt. Sokan várnák el tőle, hogy emeljenek a termelés mennyiségén. A nyersolaj tartalékok 3,6 millió hordóval emelkedtek a 29-én zárt héten. A csütörtöki napot azonban újra gyarapodással kezdte az olaj. Bár még közel sincs az emelkedés a tegnapi veszteségek mértékéhez, a WTI már 1,3, míg a Brent 1,5 százalékos növekedésnél jár.

Forrás

https://oilprice.com/Energy/Energy-General/When-Will-Americas-Oil-Industry-Open-The-Taps.html

https://www.cnbc.com/2021/11/03/oil-markets-us-inventory-opec.html