2024 december 22

Lendületben a forint, mi áll a háttérben?

Néhány héttel ezelőtt még arról szóltak a hírek, hogy új történelmi mélypontja közelében van a forint árfolyama az euróval szemben. Valóban, hajszálnyira álltunk attól, hogy egy euróért 370 forintot kelljen adni a devizapiacon. Nagyot fordult azonban azóta a világ, számottevő erősödést képest felmutatni a hazai fizetőeszköz.

Erősödés-számokban

Ahogy látható, a forint gyengülése február végén indult el, és március közepéig tartott. Onnan azonban éles lefordulás vette kezdetét az EUR/HUF kurzusában, a forint azóta szinte minden nap tud erősödni. Ennek következtében ma már jócskán 360 forint alatti euróárfolyamot láthatunk a grafikonon, és egyelőre nem is mutatkozik jel a forint erősödésének megfordulására. Így már több, mint 3 %-os erősödést könyvelhet el a forint néhány hét lefolyása alatt.

Bomba teljesítményt mutat a forint az elmúlt hetekben (www.investing.com)

Mi állhat az erősödés hátterében?

Egy ország egyedi fizetőeszközének árfolyam jól mutatja az adott ország eszközeivel kapcsolatos nemzetközi hangulat alakulását. A forint esetében ez jól látszódott a harmadik hullám kezdetekor: jelentős eladói nyomás helyeződött a magyar fizetőeszközre. Azonban azóta több pozitív, országspecifikus fejlemény is történt. Egyrészt halad a nyitási program, a március 8-tól bevezetett korlátozások nagy részét feloldotta a kormány 2,5 millió beoltott magyar után. Ráadásul további enyhítések várhatóak a kormánytagok jelzései szerint 3,5 millió beadott oltás után. Mindez azt jelenti, hogy a vártnál kevesebb kárt szenvedhet a magyar gazdaság a harmadik hullám miatt, a fogyasztás újraéledése segítheti a gazdasági mutatókat.

Ráadásul egyre inkább gyorsul az oltási program is. Egymillió főre vetítve nálunk már kétszer annyi oltást adtak be, mint az Európai Unióban átlagosan. Úgy tűnik, hogy a felnőtt lakosság döntő többségének átoltása nyárra megvalósulhat, ami jól jelzi, hogy vélhetőleg nem sokáig kénytelen még a társadalom és a gazdaság elviselni a korlátozásokat.

Nem szabad elfeledkezni azonban az MNB március végi jelzéséről sem. A Magyar Nemzeti Bank üzenete szerint készek beavatkozni szükség esetén, ha túl magas inflációra látnak kockázatot. Úgy tűnik, a piaci szereplők többsége ezt úgy értelmezte, hogy a jegybank számára sem üdvös már a forint túlzott gyengesége.

Merre tovább?

A forint tehát jelentős erősödésen van túl, ugyanakkor még lehet tér a további szárnyalásra csupán a grafikonra tekintve. Alapvetően azonban érdemes figyelembe vennünk, hogy a koronavírussal kapcsolatos hírek, illetve a gazdaság újranyitása lehet továbbra is a fő befolyásoló erő. Egy mindenki másnál gyorsabb gazdasági kilábalás hozhat bőven befektetőket a magyar eszközökbe, így a forint számára is felhajtó erőt jelenthet. A kockázatok ugyanakkor persze nem tűntek el, és a továbbiakban is fontos figyelemmel követni az MNB reakcióit a forint árfolyamának alakulásával kapcsolatban.