2024 december 22

Mennyiért tankolhatunk a következő hónapokban?

Az egyik olyan instrumentum, aminek az árfolyama jelentősen érint szinte mindenkit, az az olaj. Nemcsak azért, mert ettől függ, hogy mennyiért tankolhatunk a benzinkutakon, hanem az inflációra, az árakra is jelentős hatást gyakorol a szállítási költségek miatt. A koronavírus járvány alatt láthattunk egy rövid időre negatív olajárakat, most pedig már drágább egy liter benzin, mint a vírusválság kitörése előtt. De mire számíthatunk az olaj árfolyamától a következő időszakban?

Politikai alkuk és a koronavírus

Az olaj árfolyama hagyományos a kereslettől és a kínálattal függ. A kínálati oldalt pedig lényegében három nagy szereplő határozza meg: az olajkartell (OPEC), Oroszország, illetve az Egyesült Államok. Összehangolt lépésekre leginkább az OPEC és Oroszország képes. Jelentősen függ tehát az olaj ára a következő hónapokban attól, hogy mennyire terjeszti ki, vagy hosszabbítja meg az OPEC a kitermelésének csökkentését, Oroszországgal karöltve. Ugyanakkor nemrégiben arról érkezett hír, hogy az OPEC már növelné kitermelését: nem véletlen, az olajárak már igen kedvezően alakulnak.

A keresleti oldal is kiemelten fontos ugyanakkor, ez pedig nagyrészt a világgazdaság globális teljesítményével van szoros összefüggésben. A világgazdaság teljesítménye pedig mostanában a koronavírustól függ. Az oltási kampányok felgyorsulása erősítheti azt a befektetői várakozást, hogy gyors gazdasági talpraállás következhet. Ugyanakkor kérdés, hogy az újonnan megjelenő mutációk mennyire ronthatják el ezt a pozitív összképet, illetve az is, hogy a turizmus, az utazási szektor mikor állhat helyre.

Technikai szemmel

A Brent típusú kőolaj árfolyamgrafikonját láthatjuk alább. Látható, hogy egy november elejétől látható, igen hosszú emelkedő trend volt a jellemző az olaj árfolyamára. Ezt azonban a brit mutáns térhódítása és az OPEC elbizonytalanító lépéseinek hatására letörte, most pedig a kék téglalappal jelzett sávban állomásozik az árfolyam. Látható, hogy egy technikailag meglehetősen semleges zónában tartózkodik ezzel a Brent árfolyama, és vélhetőleg némi jelzés lesz szükséges ahhoz, hogy a szűk sávban történő sávozásból valamilyen irányba kitörjön a fekete arany jegyzése. Mindenesetre továbbra is érdemes lesz figyelemmel követni mind a keresleti, kínálati és technikai szempontokat, hogy megjósolhassuk, milyen árakkal találkozhatunk a kutakon a jövőben.

www.investing.com