2024 december 22

A Norwegian Cruise Line újraindítja üdülőhajóit a nyáron

A miami székhelyű vállalat kedden a honlapján megjelent közleményben tudatta, hogy hétnapos körutakat tervez. Athénból július 25-én, a jamaicai Montego-öbölböl augusztus 7-én, a Dominikai Köztársaságban fekvő La Romana kikötőjéből pedig augusztus 15-én fut ki az első hajó.

A Norwegian Cruise Line Holdings hétfőn kért engedélyt az amerikai járványügyi hatóságtól (CDC)arra, hogy július 4-től hazai kikötőkből is elindíthassa hajóit. A vállalat azt ígérte, hogy a legénység minden tagjától és az utazóktól is megköveteli a Covid-19 elleni védőoltást, különben nem léphetnek az üdülőhajókra.

Martin Cetron, a CDC globális migrációs és karanténügyekben illetékes részlegének igazgatója azonban jelezte, hogy az engedély kiadása függ az amerikai lakosság átoltottságának arányától, és attól is, hogy mennyire tudják féken tartani a vírusmutációkat és a hajótársaságok milyen gyorsan tudnak megállapodni a helyi kikötői és egészségügyi hatóságokkal az érintett amerikai városokban.

Az 1966-ban alapított Norwegian Cruise Line Holdings Ltd. a világ egyik legnagyobb globális sétahajózási társasága, amely a Norwegian Cruise Line, az Oceania Cruises és a Regent Seven Seas Cruises anyavállalata. Flottája 28 hajóból áll, mintegy 60 ezer utas a kapacitása, és szerte a világon több mint 490 úticélra közlekedik.

A társaság fennállásának legsúlyosabb évén van túl, miután a koronavírus-járvány miatt elrendelt utazási korlátozások teljes leállásra kényszerítették. Bevételei mindössze 1,28 milliárd dollárra rúgtak tavaly, szemben az egy évvel korábbi 6,46 milliárd dollárral. A nettó veszteség meghaladta a 4 milliárd dollárt, míg 2019-ben több mint 930 ezer dolláros nyereséget könyveltek el.

A Norwegian vetélytársai, a Royal Caribbean Group és a Crystal Cruises már korábban jelezték, hogy júniusban, illetve júliusban indítják el luxushajóikat a karib-tengeri térségben.

A Norwegian Cruise Line Holdings 4,61 százalékos pluszban, 31,08 dolláros árfolyamon zárt kedden a New York-i tőzsdén, és a szerdai nyitás előtt három órával 2,67 százalékos nyereségben forgott az elektronikus kereskedésben. Ez azonban még mindig csak fele a koronavírus-járvány kirobbanása előtti, több mint 60 dolláros árfolyamnak. 2019 decemberétől meredeken zuhant az árfolyam, amely tavaly márciusban 9,25 dolláron érte el a mélypontot, azóta pedig lassan araszol felfelé – adta hírül az MTI.