2024 december 21

Növelte előnyét a dobogó felső fokán Kína

Kína 2020-ban 1,5 százalékponttal 14,5 százalékra növelte részesedését a világ külkereskedelmi forgalmában, miközben az Egyesült Államok részesedése 0,5 százalékponttal 8,5 százalékra, Németországé pedig 0,1 százalékponttal 8,0 százalékra csökkent. „Kína jóval hamarabb lábalt ki a koronavírus-válságból a nyugati iparosodott országoknál” – mutatott rá Grimme, hozzátéve, hogy Kína emellett számos olyan árucikket is termel, amelyek iránt kifejezetten nagy kereslet támadt a válság idején, például gyógyászati eszközök és védőfelszerelések, valamint az otthoni munkavégzéshez szükséges elektronikai cikkek és azok alkatrészei.

A nyugati iparosodott országok körében világkereskedelmi részesedésének szerény csökkenését tekintve Németország viszonylag jól tartotta magát az ifo szakértője szerint. „A német feldolgozóipar pedig egyenesen profitál abból, hogy Kínában megemelkedett az olyan tőkejavak, mint a gépipari berendezések, valamint a járművek iránti kereslet” – mondta. Nagy-Britannia, Franciaország és Japán részesedése jóval nagyobb mértékben esett vissza a világkereskedelmi forgalomban, mint Németországé. A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kimutatása alapján a német export a 2009-es pénzügyi válság óta nem esett vissza olyan nagy mértékben a jelentős kereskedelmi partnereivel mint 2020-ban, mégpedig 9,3 százalékkal, 1,2 milliárd euróval.