2024 december 21

Ismét forintkötvényt bocsátott ki a Mol

Közleményük szerint az éves kamatozású kötvényeket 1,697 százalékos átlaghozammal (1,1 százalékos névleges kamattal) bocsátották ki. A kötvények futamideje 10 év, lejáratkor egy összegben törlesztendők. A kötvények címlete 50 millió forint, és minősített befektetők részére értékesíthető – tették hozzá. Emlékeztettek, hogy ez már a második alkalom, hogy a Mol él a jegybank növekedési kötvényprogramja adta lehetőségekkel. Tavaly 28,4 milliárd forint értékben bocsátott ki ilyen kötvényt.

Ezt követően idén az MNB egy vállalatcsoporttal szembeni kitettségének megemelése után újra tudott élni a lehetőséggel. A 2019-es kibocsátáshoz hasonlóan ezt a kötvényt is a forgalomba hozatalt követően a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) által működtetett XBond multilaterális kereskedési rendszerbe kívánja bevezetni. A közleményben Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója kifejtette, hogy a Mol erős vállalat, amely sikeresen reagált a válság kihívásaira mind a pénzügy mind a pedig védekezés területén.

Stabil pénzügyi pozíciójuk lehetővé teszi, hogy tovább növekedjenek, és éljenek a piac adta lehetőségekkel. Ez az oka annak is, hogy ismét úgy döntöttek, részt vesznek az nkp-ban. A jelenlegi kibocsátás a magyar forint piacon igen jó kondíciókkal érhető el. Patai Mihály, az MNB alelnöke pedig azt emelte ki, hogy a jegybank az nkp tavalyi elindításával egyértelműen a tőkepiac fejlesztését tűzte ki célul, így külön öröm számukra, hogy nem csak Magyarország, de Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb vállalata 2019 után 2020-ban is folytatta részvételét programban.

Az MNB elkötelezett abban, hogy a hazai kötvénypiacon további, hasonlóan sikeres kibocsátásokra kerüljön sor. A jegybank az nkp-t a vállalatikötvény-piac likviditásának növelése érdekében 2019 július elsején indította el. A programban a jegybank 450 milliárd forint keretösszegben nem pénzügyi vállalatok által kibocsátott, jó minősítéssel rendelkező kötvényeket, valamint vállalatokkal szemben fennálló hitelkövetelések fedezete mellett kibocsátott értékpapírokat vásárol. A Mol részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír csütörtökön 1620 forinton zárt. Az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb árfolyama 3090 forint, a legalacsonyabb 1501 forint volt.