2025 július 28

A helyzet ellenére bíztatóak a Coca-Cola eredményei

A kedden közzétett gyorsjelentés adatai szerint a világ legnagyobb üdítőital-gyártójának nettó működési bevétele éves összevetésben 1 százalékkal 8,6 milliárd dollárra csökkent a március 27-ével végződött három hónapban. Elemzők 8,25 milliárd dollárra számítottak. Az atlantai székhelyű vállalat működési eredménye 2 százalékkal 2,38 milliárd dollárra csökkent, míg a részvényesekre jutó nyeresége 65 százalékkal 2,77 milliárd dollárra, részvényenként 64 centre emelkedett.

Az egyszeri tételek leszámításával kalkulálva (non-GAAP) az egy részvényre jutó nyereség 51 centet tett ki, meghaladva az elemzők által várt 44 centet. A 2,45 milliárdos működési nyereség ugyancsak nagyobb volt az elemzők által várt 2,25 milliárd dollárnál. A Coca Cola arra számít, hogy a járványnak az üzletmenetre gyakorolt hatása átmeneti lesz, és az év második felében fokozatosan javul a helyzet. A bizonytalanságok miatt azonban jelenleg nem tudnak megalapozott előrejelzéssel szolgálni az év egészére vonatkozó pénzügyi és működési eredményekről. A New York-i tőzsde elektronikus kereskedésében nyitás előtt egy órával enyhe, fél százalék körüli pluszban állt a Coca-Cola árfolyama.

Legnézettebb Tartalmak

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.