
Kétségünk sem volt, ismét nőtt a biztosítási szektor bevétele
Erdős Mihály hozzátette: az elérhető adatok alapján az első három negyedévben mintegy 11 százalékkal nőtt a díjbevétel az előző év azonos időszakához képest. A legerőteljesebben a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) húzta a piacot, ami jelentős részben abból adódott, hogy tavaly a mintegy 30 százalékos biztosítási adó beépült a díjakba – jelezte. Töretlen volt a nyugdíjbiztosítások emelkedése 2019-ben, de a Mabisz szerint húzóerőt jelentettek a befektetési egységhez kötött (unit-linked) életbiztosítások és a kockázati biztosítások is. A lakásbiztosításokra kedvezően hatott az ingatlanpiaci pörgés, és a hazai gazdaság erősödését jelzi a vállalati biztosítási megbízások növekedése is – összegezte az elnökhelyettes. Az idei várakozásokról szólva Erdős Mihály elmondta, hogy a tavalyi 7-10 százalékos bővülés már nem reális, de 3-5 százalékos növekedést megfelelőnek tartana.
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.