
Készül az Európai Bizottság válasza Trumpnak
Az európai érdekek védelmében
Margarítisz Szkínász a szervezet szokásos napi sajtótájékoztatóján közölte, hogy „gyors, határozott és arányos” intézkedéseket fogadhatnak el a bizottság szerdai ülésén, amennyiben úgy találják, hogy a bejelentett amerikai intézkedések ártanak az európai érdekeknek.
Újságírói kérdésre válaszolva a szóvivő aláhúzta, hogy az EU nem zéró összegű játszmaként tekint a kereskedelempolitikára, melynek nyertesei és vesztesei vannak. „A kereskedelemnek minden fél számára előnyösnek kellene lennie” – fogalmazott.
Ugyanakkor leszögezte: „Nem dughatjuk homokba a fejünket. Amikor valaki egyoldalú és tisztességtelen lépéseket hoz, amelyek munkahelyek ezreit sodorják veszélybe Európában, akkor határozottan kell fellépnünk, de szigorúan a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályainak megfelelően.”
Ez azonban nem a konfliktus eszkalációjáról, hanem pusztán az európai érdekek védelméről szól – jelentette ki. Hozzátette, az acél- és alumíniumszektorban a globális túlkapacitás jelenti az alapvető problémát, amelyet a gyökerénél kellene kezelni.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Ez történt eddig
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelentette be, hogy 25 százalékos importvámot vezetnek be az acél és 10 százalékosat az alumínium bevitelére. Egyes hírek szerint az EU körülbelül 3 milliárd dollárnyi amerikai termékre vethet ki 25 százalékos importvámot.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke néhány napja arról beszélt, hogy emelnék a Harley-Davidson motorkerékpárokra, a Levi’s farmerruházati gyártó termékeire, valamint a bourbon whiskyre kivetett vámot is.
Az érintett cégek központjai fontos republikánus vezetésű államokban találhatók, a Harley-Davidson székhelye például Wisconsinban van, bourbont pedig Tennessee mellett főként Kentuckyban készítenek. Paul Ryan, a képviselőház republikánus elnöke Wisconsinból került be a törvényhozásba, Mitch McConnell, a szenátus republikánus vezetője pedig Kentuckyból.
Trump szombaton azzal fenyegette meg az EU-t, hogy „adót fog kivetni az Európában gyártott autókra”, amennyiben Brüsszel tényleg megtorló intézkedéseket hoz.
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.