
Európai részvény? Minél nagyobb, annál jobb!
A kicsik felülteljesítenek
Henry McVey véleménye szembe megy a nagyobb bankokéval, mint a JPMorgan vagy a Credit Suisse. Szerinte ugyanis azért érdemes a nagyobb cégek papírjainak emelkedésére fogadni, mert a profitok jelenleg 12 éves mélypont közelében járnak.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”109″]
„Az alacsony nyereség miatt a befektetők hajlamosak lehetnek a nagyobb vállalatok papírjai felé venni az irányt, és itt főleg azokra a cégekre gondolok, amelyek bevételei inkább nyomottak voltak az elmúlt időben” – mondta McVey. Ezekkel a papírokkal szemben a kis és közepes részvények több szempontból is felülteljesítőnek látszanak a profit terén, véli a szakember.
Felzárkózó rali
Az európai részvényeknél felzárkózó rali lehet 2017-ben, főleg a francia elnökválasztás után – ért egyet a legtöbb elemzővel és befektetővel a 129 milliárd dollárral rendelkező alap szakértője. Az optimizmust az új lendületet kapott profitemelkedés, a növekvő infláció és az amerikainál olcsóbb árak fűtik. A közepes és nagy részvényeket mérő MSCI Európa Index például több, mint 5 százalékot emelkedett idén.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Rövidtávon McVey szerint a ciklikus vállalatok továbbra is felülteljesítők lesznek, főleg a bankok és a nyersanyagtermeléssel foglalkozók. A helyzeten az Európai Központi Bank stratégiája is segít. Hosszabb távon a szakértő szerint érdemes a technológiai vállalatokra figyelni.
Olvasta már? Van még szufla a részvénypiacokban
A jelentős részvénypiaci növekedés ellenére még van tere az emelkedésnek – mondta az Aegon Prémium Ügyfélklub rendezvényén Juscsák György, a JP Morgan Asset Management igazgatója. Úgy látja: a globális gazdasági kilátások kedvezők, ám jelentős politikai kockázatokkal is számolni kell.