2025 július 10

Így szerezd meg álmaid állását

Csak ehhez az első lépéshez kell valójában erős elhatározás. Amint elhatározod magad és megteszed az első lépést, csak 5 százalék az esély, hogy visszalépsz. Hiszen épp életed egyik legnagyobb dolgát viszed véghez, és mindaz, ami az álmaidban szerepel (és amivel kapcsolatban eddig hezitáltál) valóra fog válni.

Fogadjunk, hogy te is olyan vagy, mint én: nincs zseniális vezetőd, gazdag nagybácsid vagy egy olyan személy, aki megmutatja neked, hogy igazodj el a munka világában, vagy aki elmagyaráz neked minden lépést. Ezt az utat úgy is neked kell végigjárnod, neked kell átvenned az irányítást a karriered felett.

Annak már legalább húsz éve, hogy főnököm volt. Egy szörfös boltban dolgoztam, mielőtt kiléptem és megalapítottam (másodmagammal) az első saját cégemet, a TalentSmart-ot, mindezt azelőtt, hogy befejeztem volna a középiskolát.

Amikor nekivágtam, csak a józan eszemre hagyatkozhattam és kockáztatnom kellett, hogy átvegyem az irányítást a karrierem felett. Abban az időben arra gondoltam, hogy ez minden, amire szükségem van a sikerhez.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”81″]

Pedig ez nem így volt. Nekem is szükségem lett volna iránymutatásra. Enélkül azonban az út során megtanultam pár nehéz (és sokszor fájdalmas) leckét.

Szeretnék megosztani veletek párat az általam megtanult legnagyobb leckék közül, amelyekkel talán tudok segíteni abban, hogy ti is kezetekbe vegyétek életetek irányítását (bármibe is kerül). Ahogy most visszatekintek ezekre, mind kiváló emlékeztetők lehetnek mindenkinek.

1. Elsőként magabiztosságra van szükség

A sikeres emberek gyakran áradoznak a magabiztosságról. Ez nyilvánvaló abból a szempontból, hogy hisznek magunkban és abban amit tesznek. Ugyanakkor nem a siker az, ami magabiztossá teszi őket. Annak már korábban meg kellett lennie bennük.

Gondolj csak bele:
1. A kétség kétséget szül. Miért hinne bárki is benned, az ötleteidben vagy a képességeidben, ha te magad sem hiszel bennük?
2. Elbizonytalanodunk az új kihívásokkor. Azok, akik tele vannak félelemmel és bizonytalanok, hajlamosak arra, hogy a komfortzónájukban maradjanak. De a komfortzónák ritkán tágulnak ki saját maguktól. Ezért van az, hogy önbizalom-hiányos emberek beragadnak kilátástalannak tűnő munkába és hagynak ki értékes lehetőségeket.
3. A bizonytalan emberek gyakran a külső körülményekkel mentik fel magukat. A sikeres emberek azonban nem rettennek el azoktól az akadályoktól, melyek a magasba emelhetik őket.

A magabiztosság egy kulcsfontosságú építőkocka a sikeres életpályán, amely olyan helyekre visz el téged, amiről sosem gondoltad volna, hogy léteznek. Senki sem akadályoz meg abban, hogy amit véghez akarsz vinni, azt megtedd. Persze időbe telik leküzdeni az akadályokat, amelyek az önbizalomhiány hozott létre.

2. Abban a világban élsz, amelyet magadnak hoztál létre

Nem a körülmények áldozata vagy. Senki sem kényszeríthet arra, hogy elhatározd magad és erőfeszítéseket tegyél, vagy olyat csinálj, ami ellentétes az értékeiddel és a törekvéseiddel. A körülmények, amelyek most körbe vesznek a sajátjaid, te hoztad létre azokat. A jövőd ugyanúgy csak tőled függ. Ha megakadsz, az valószínűleg azért van, mert félsz felvállalni a kockázatot, pedig az szükséges ahhoz, hogy megvalósítsd a céljaidat és az álmaidat.

Mikor változtatni akarsz, emlékezz, hogy mindig az a legjobb, ha a létrán egyesével lépkedsz felfelé és nem egy olyan dolognak a csúcsán vagy, amit nem is szeretsz.

3. Az, hogy elfoglalt vagy nem jelenti azt, hogy produktív is

Nézz szét magad körül. Az emberek nagyon elfoglaltnak tűnnek – egyik megbeszélésről a másikra rohannak, és folyamatosan e-maileket pötyögnek. De valójában mennyien igazán produktívak és sikeresek közülük?

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A siker nem a cselekedetektől és aktivitástól függ. Azt az összpontosítás határozza meg. Ez határozza meg, hogy az általad felhasznált idő hatékony és produktív legyen. Neked is ugyan úgy 24 órából áll egy napod, mint bárki másnak. A saját idődet bölcsen oszd be. Ugyanis te vagy a termék, amit a munkáid és nem az erőfeszítéseid alapján ítélnek meg. Légy biztos abban, hogy olyanba fekteted az energiádat, aminek van is eredménye.

4. Te is vagy olyan jó, mint akikkel együtt dolgozol

Azzal is foglalkoznod kell, hogy olyan emberekkel vedd körül magad, akik inspirálnak, és arra sarkallnak, hogy jobbá válj. Lehet, hogy meg is teszed ezt. De mi van azokkal, akik csak visszahúznak? Miért hagyod, hogy az életed részei maradjanak? Mindenki, aki hasztalannak, idegesítőnek tart, vagy nem inspirál téged, valójában csak az idődet pocsékolja, és így egyre jobban fogsz hasonlítani rájuk. Az élet túl rövid ahhoz, hogy ilyen emberekkel foglalkozz. Felejtsd el őket.

5. Ne mondj igent, ha nem akarod igazán

A Kaliforniai Egyetem egy San Franciscoban végzett kutatása szerint sokkal minél inkább nem tudsz nemet mondani, annál inkább leszel stresszes, kiégett vagy akár depressziós. Ezek a tulajdonságok azonban még jobban megnehezítik, hogy változtass a karriereden. Nemet mondani tehát az egyik legnagyobb kihívás a legtöbb ember számára. Bár a „nem” egy erős szó, amit nem kéne félned használni. Amikor olyan a helyzet, hogy nemet kell mondani, kerüld el azokat a kifejezéseket, hogy „nem hinném, hogy meg tudom csinálni” vagy „nem vagyok biztos benne”.  Egy új kötelezettségre nemet mondani azért kifizetődő, mert így marad időd a jelenlegi feladataidra, hogy azokat sikeresen végigcsináld.

6. Ne beszélj magadról negatívan

Amikor átveszed az irányítást a karriered felett, nem lesz mindig mögötted egy személy, aki bátorít. Emiatt többet fogsz kételkedni önmagadban. Minél jobban elmerülsz a negatív gondolatokban, annál több erőt igényel tőled a siker elérése. A legtöbb magunkról szóló negatív elképzelés ugyanis nem is tény, csak egy gondolat.  Amikor azon kapod magad, hogy hallgatsz a pesszimista és negatív belső hangodnak, ideje megállni és leírni őket. Szó szerint hagyj fel azzal, amit éppen csinálsz, és tényleg írd le amire gondolsz. Ez kizökkent abból, hogy belemerülj saját magad ostorozásába, így tisztábban láthatod magad.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”81″]

7. Próbáld meg elkerülni a „mi lesz ha” kifejezést

Mi lesz ha? Ez a kérdés csak olaj a tűzre, ha a stresszre vagy az aggodalmainkra gondolunk, amelyek megakadályoznak céljaink elérésében. A dolgok millióféleképpen alakulhatnak, és minél több időt töltesz azzal, hogy aggódj a lehetőségek miatt, annál kevesebbet foglalkozhatsz a cselekedeteiddel és a produktivitásoddal. A „mi lesz ha” kérdés úgyis csak oda vezet, amit el akarnál kerülni – vagy el kéne kerülnöd. Természetesen a forgatókönyv-tervezés egy szükséges és hatásos tervező technika. A kulcs, hogy meg tudd különböztetni a jövődről szóló aggodalmaidat és a stratégiádat.

8. Ütemezd a dolgaidat, edz és aludj

Nem tudom eléggé felhívni a figyelmet a minőségi alvás fontosságára. Amikor alszol az agyad mérgező fehérjéket távolít el az idegsejtjeidből, amik az idegtevékenység melléktermékeként termelődnek amikor ébren vagy. Sajnos ezeket csak akkor távolítja el hatékonyan az agyad, ha éppen alszol. Úgyhogy amikor nem alszol eleget, akkor mérgező fehérjék maradnak az agyadban, melyek az idegsejtek pusztulásához vezetnek. Így kevésbé tudsz majd összpontosítani, és ez olyan, amin még a koffein sem tud segíteni.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Az önuralmad, a figyelmed és a memóriád is csökken, ha nem alszol eleget pihentetően. Az alvás megvonása növeli a feszültségért felelős hormon szintjét anélkül, hogy annak valós kiváltó oka lenne, és ez a legveszélyesebb hatékonysággyilkos. A saját elvárások miatt előfordulhat, hogy úgy gondolod, az alvásmegvonás lehet a hatékonyságod záloga. Pedig pont ellenkezőleg, ha nem alszol eleget, akkor sokkal kevesebb feladatot tudsz elvégezni, mint ha kialudnád magad. A legjobb az egészben, hogy a fizikai változások a legkevésbé felelősek azért, hogy növelni tudd az önbizalmadat. Az azonnali, boldogsághormon termelő, pozitív hatás az, ami mindent megváltoztat. Alakítsd úgy az életedet, hogy ez még ma megtörténjen, különben a napok csak eljárnak feletted.

A keleti parton található Ontario-i Research Institute tanulmány szerint azok az emberek, akik 10 héten keresztül hetente kétszer edzettek, jobban érezték magukat a saját közegükben szellemileg, testileg és társadalmi kapcsolatok terén is. Emellett az összefoglaló képességük és önbecsülésük is jobb volt.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.