2025 július 13

Kétszázezer nézőnél tart a Saul fia

Mint írták, az Oscar-díjjal kitüntetett film tavaly júniusi premierje óta országszerte folyamatosan műsoron van. A holokausztdráma február végén nyerte meg a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat Los Angelesben. A film az első olyan magyar alkotás, amely 1982 óta megkapta az amerikai filmakadémia elismerését, 34 évvel ezelőtt Szabó István Mephisto című műve nyert.

Az alkotás számos rangos elismerés mellett elnyerte a Golden Globe-díjat, a cannes-i filmfesztivál nagydíját, valamint az amerikai filmkritikusok elismerését is.

Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója korábban felidézte, hogy 2013-ban a Coming out, 2014-ben a Megdönteni Hajnal Tímeát című magyar filmeket látták több mint 100 ezren a mozikban és a Swing is megközelítette a 100 ezer nézőt. Az elmúlt év egyik sikerfilmje, a Liza, a rókatündér több mint 126 ezer nézőnél tart, míg az Argo 2.-t 110 ezernél is többen nézték meg.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.