2024 október 06

Megrogyott Amerika

Minden mínuszban

A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 9,49 ponttal, 0,06 százalékkal, 17 221,05 pontra csökkent.

Az S&P 500-as mutató 2,64 ponttal, 0,13 százalékkal esett és 2031,02 ponton fejezte be a napot.

A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 24,5 ponttal, 0,5 százalékkal csökkent és 4880,97 ponton zárt.

Nem jelentettek jókat

Az indexek kisebb-nagyobb nyereségek és veszteségek között ingadoztak, miközben a befektetők a kedden közzétett, nagyon vegyes képest mutató harmadik negyedéves vállalati gyorsjelentéseket tanulmányozták.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A vártnál rosszabb nyereség, vagy borúsabbra vázolt kilátások miatt lefelé húzta például az indexeket az IBM informatikai, a Harley-Davidson motorkerékpár-gyártó és a Lockheed Martin hadiipari vállalat.

Az olaj is esett

Közép-európai idő szerint este nyolc órakor a New York-i árupiacon a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta novemberi szállításra hordónként (159 liter) 45,37 dollárba került, 52 centtel, 1,13 százalékkal csökkent az ára. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj ára decemberi szállításra hordónként 23 centtel, 0,48 százalékkal, 48,38 dollárra esett az Intercontinental Exchange londoni jegyzésében.

Sokan számoltak be

A héten a vállalati beszámolók állnak a befektetők figyelmének középpontjában. A Thomson Reuters adatai alapján a New York-i értéktőzsdén jegyzett 500 legnagyobb amerikai részvénytársaság harmadik negyedéves nyeresége 3,9 százalékkal, bevétele pedig 3,8 százalékkal lehet alacsonyabb az egy évvel korábbihoz képest.

Azok közül a vállalatok közül, amelyek péntek estig már közzétették gyorsjelentésüket, 43 százalék a vártnál nagyobb nyereségről, mintegy 60 százalék pedig a várakozásoknál nagyobb bevételről számolt be.

Az IBM harmadik negyedéves nyeresége és bevétele az elemzői várakozásoknál kevesebb lett, ráadásul a cég rontotta az egész évre vonatkozó profit-előrejelzését is, így árfolyama 5,76 százalékkal, 140,62 dollárra esett.

A Harley-Davidson nyeresége és bevétele ugyancsak jócskán elmaradt a várakozásoktól, és a vállalat csökkentette idei termelésének várható nagyságát, így árfolyama 14,54 százalékkal, 47,90 dollárra, kétéves mélypontra zuhant.

A Lockheed Martin bevétele nagyobb lett a vártnál, nyeresége viszont kevesebb, így árfolyama mérsékelten, 1,17 százalékkal, 208,18 dollárra csökkent. A United Technologies ipari konglomerátum árfolyama 4,81 százalékkal, 96,48 dollárra emelkedett annak köszönhetően, hogy a bevételei csökkenésével küzdő vállalat az elemzők által vártnál nagyobb, részvényenként 1,61 dolláros nyereségről számolt be, valamint 12 milliárd dollár értékű sajátrészvény-vásárlási programot jelentett be.

A The Travelers biztosító társaság árfolyama 2,49 százalékkal, 108,97 dollárra emelkedett, köszönhetően a vártnál nagyobb, 928 millió dolláros nyereségnek. Csökkenő bevétel mellett a vártnál nagyobb nyereségről számolt be a Verizon Communications távközlési cég, így 1,39 százalékkal, 45,32 dollárra drágult.

Az eladók kerültek fölénybe a nyugat-európai tőzsdéken
A befektetők óvatosan lejjebb igazították a fő mutatókat a nemzetközi piacokon.