2024 december 22

Zágráb újra közbelépett a Mol-INA-ügyben

A vállalt a közleményében kiemelte, hogy a közigazgatási bíróság megállapította: „a gazdaság minisztérium nem tudta bebizonyítani, hogy az INA nem teljesítette volna azokat a kötelezettségeket, amelyek miatt megvonták tőle az engedélyt”.

Tekintettel arra, hogy a vállalat a döntést jogilag megalapozatlannak tartja, közigazgatási pert indít a megsemmisítésre.

Az INA a közleményében emlékeztet rá, hogy a gazdasági minisztérium 2014 szeptemberében – a horvát legfelsőbb bíróság döntése ellenére -, megvonta az INA-tól a Száva környékére és az északnyugati mezőkre kiterjedő koncessziós jogát, most pedig a Dráva-koncessziót is.

Kiemelték: az INA-tól megvont három területre kiterjedő koncessziós jog jelentősen egybeesik azokkal a blokkokkal (mezőkkel), amelyekre nemrég zárult le a minisztérium által kiírt szárazföldi kutatási pályázat.

A vállalat hangsúlyozta, hogy az engedélyek visszavonásával jelentősen korlátozták az INA kutatási tevékenységét az elmúlt három évben, így a vállalat nem tudta projektjeit megvalósítani ezeken a területeken, és veszteséget is okoztak az INA-nak, meggátolták abban, hogy fenntartsa és növelje befektetéseit és kutatásait Horvátországban.