Sikerült a korrekció Budapesten
A részvénypiac forgalma 2,7 milliárd forint volt, a vezető részvények kivétel nélkül erősödtek az előző napi záráshoz képest, részben a kedvező amerikai hangulat miatt. Nagyon alacsony forgalom mellett, enyhén emelkedett a BUX index pénteken, de ez nem volt más, mint a csütörtöki esés korrekciója – mondták a szakértők.
Korrigált a piac
Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta: a pozitív amerikai munkapiaci adatok hatottak az amerikai tőzsdére, miközben a német tőzsde a német egyesítés 24. évfordulója miatt zárva tartott. Így mindössze annyi történt, hogy a csütörtökön eladott OTP és Mol papírokat ma visszavették, így ezeknek az árfolyama növekedett legjobban – vélekedett a vezető elemző.
Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője is a csütörtöki esés korrekciójának nevezte a pénteki emelkedést. A jó amerikai makroadatok miatt a dollár is erősödött az euróval szemben. A jövő hétre az e hetinél jobb teljesítményt remél a magyar börzétől az üzletkötő.
Erősödött a Mol és az OTP
A Mol 125 forinttal, 1,06 százalékkal, 11 940 forintra erősödött, 594,7 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 80 forinttal, 1,99 százalékkal, 4110 forintra nőtt, forgalmuk 1,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,55 százalékkal, 365 forintra emelkedett, forgalma 245,6 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 5 forinttal, 0,13 százalékkal, 3955 forintra nőtt, a részvények forgalma 278,0 millió forintot ért el.
A BUMIX 1506,35 ponton zárt pénteken, ez 1,64 pontos, 0,11 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Drágább lett a kukorica
A BÉT áruszekciójában pénteken a takarmánykukorica és a nagy olajtartalmú napraforgómag határidős áraiban volt változás.
A malmi búza ára decemberre 49 800, míg márciusra 50 200 forint maradt. A takarmánybúza jegyzése decemberre 40 500, márciusra pedig 42 300 forint, változatlanul.
A takarmánykukorica határidős ára novemberre 400 forinttal, 35 400 forintra, decemberre 300 forinttal, 36 300 forintra, márciusra 150 forinttal, 37 750 forintra, míg májusra 100 forinttal, 38 700 forintra emelkedett. A takarmányárpa ára decemberre változatlanul 40 000 forint.
A nagy olajtartalmú napraforgómag jegyzése novemberre 300 forinttal, 86 500 forintra emelkedett. Decemberre 86 500, márciusra pedig 86 200 forint maradt. A nagy olajtartalmú repce ára novemberre 90 000, márciusra 90 500, augusztusra pedig 99 000 forint maradt.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]